VI. Tengeri Kavalkád és Hagyományőrző Sokadalom 2018. 12. 03.
A pályázó elérhetőségei:

Név: Újszász Városi Önkormányzat
Székhely: 5052 Újszász, Szabadság tér 1.

A fejlesztés összefoglalása, számszerűsíthető kötelezettségvállalások: Újszász Városi Önkormányzat szervezésében 2018. szeptember 15-én megrendezésre került a VI. Tengeri Kavalkád és Hagyományőrző Sokadalom. A rendezvény vonatkozásában a VP6-19.2.1-57-3-17 kódszámú, Helyi közösségi programok megvalósításának támogatása című helyi felhívásra támogatási kérelmet nyújtott be Újszász Városi Önkormányzat. A rendezvény napján 13:45-től egészen 21:30-ig változatos programokkal vártuk a szórakozni vágyó lakosságot. A programterv tartalmazott számos elszámolható és elszámolni nem kívánt költséget.

Elszámolni kívánt rendezvény- és programelemeink a következőek voltak: fedett nézőtér, hangosítás, fedett színpad, motoros kaszkadőr, Balkán Fanatic koncert, népi zenekar előadása, népi játszóház, operett műsor, tűzijáték, gyermekműsor.

A projekt tervezett összköltsége bruttó 3.000.000,- Ft volt; a támogatás intenzitása 100%-os.

A projekt elszámolni kívánt költsége: bruttó 3.000.000,- Ft

Együttműködő partnereink a rendezvény során az Újszászi Önvédelmi Sportegyesület., Dobozi Andrea családi gazdálkodó, a Gyere Segíts Alapítvány és az L.B. Alföldi Motoros Egyesület voltak.
A rendezvény helyszínei a következők voltak: Városi Művelődési Ház mögötti tér, piactér és a Kárpát út.

Az esemény dokumentálása Újszász város helyi újságban elhelyezett cikkel, az Újszászi Híradóban is megtörtént, továbbá az önkormányzat honapján is elérhető mind szöveges összefoglaló, mind fényképes dokumentáció is.

Újszász Város Önkormányzata

Dalostalálkozó beszámoló 2018. 12. 03.
A pályázó elérhetőségei:

Név: Újszászi 4H Egyesület
Székhely: 5052 Újszász, Kossuth út 13.
Képviselő: Pomázi Melinda

A fejlesztés összefoglalása, számszerűsíthető kötelezettségvállalások: Az Újszászi 4H Egyesület szervezésében 2018. szeptember 14-én, pénteken megrendezésre került az „Újszász város szép helyen van” című Dalostalálkozó.

Rendezvényünk célja egy hagyományőrzésre épülő, helyi identitást erősítő nyitott, azaz mindenki számára elérhető esemény létrehozása, mely három tématerületben: hagyományokra épülő szórakoztatásra, egészségmegőrzés, bűnmegelőzés járult hozzá az újszászi lakosok életminőségének javításához. A találkozó apropóját Bartók Béla népzenei gyűjtése adta. Bartók pontosan 100 éve nagyobb arányú népzenegyűjtést folytatott településünkön.

A rendezvény helyszíne a Városi Művelődési Ház volt. Külföldi vendég fellépőink Csíkcsicsó, Debica, Palics és Trunk településekről érkeztek. A szomszédos települések közül Jászapáti, Jászfelsőszentgyörgy, Jánoshida, Jászfényszaru, Besenyszög népdal- és néptánc csoportja mutathatta meg magát. Az esti hagyományos Felcsíki, és Moldvai táncházhoz az élőzenét a csíkcsobotfalvai Antal Banda szolgáltatta.

A projekt tervezett összköltsége 2.984.500,- Ft volt; a támogatás intenzitása 100%-os.

A projekt elszámolni kívánt költsége: 2.222.500,- Ft

Együttműködő partnereink az esemény kapcsán az Újszászi Önvédelmi Sport Egyesület, valamint a Gyere Segíts Alapítvány érzékenyítő tréningeket tartva, ezzel is felhívva a figyelmet az esélyegyenlőség, az elfogadás és a társadalmi kohézió szerepére. Az esemény dokumentálása Újszász város helyi újságban elhelyezett cikkel, az Újszászi Híradóban is megtörtént, továbbá az önkormányzat honlapján is elérhető mind szöveges összefoglaló, mind fényképes dokumentáció is.

Újszászi 4H Egyesület

Beszámoló - Gerendás Ökotanya - Családi gazdaság termékeinek továbbfejlesztése Újszászon 2015. 08. 31.

BESZÁMOLÓ 2015. 08. 17.
Honismereti gyermektábor a Mundzuk-tanyán
Pályázó neve: Csillagösvény Hagyományőrző és Turisztikai Nonprofit Kft.
A rendezvény címe: "Mundzuk tanya fejlesztése” - Honismereti gyermektábor
A rendezvény helyszíne: 5071 Besenyszög, külterület 0283/15, Mundzuk-tanya
A rendezvény időpontja: 2015. július 13-18.

2015. július 13-18-a között került megrendezésre a Mundzuk-tanyán a szokásos módon kiváló hangulatúra sikerült, egyhetes honismereti gyermektábor. A 15 résztvevő, az ország minden részéről érkező, 7-15 éves gyermek közt voltak már tapasztalt visszatérők és lelkes "újoncok” is. Az érkezés ennek megfelelően kicsit elnyújtott volt, többeknek nem kellett már bemutatkozni, de a társaságot összeismertető hétfő délelőtti túra és a kötetlenebb, kreativitást serkentő, délutáni kézműves foglalkozások most is hasznosnak bizonyultak.
A nap végére a gyerekek már nagy bizalommal ülték körül a meleg nyárestén a tábortüzet.

A keddi napot az esti elbeszélések alapján nagy várakozás előzte meg: mindenki kedvét lelte a délelőtti ismerkedő és délutáni túlélő túrában, melyek közt azért igazi jóleséssel nyújtóztak el a Tiszaliget Kft. által szervírozott, finom ebéd után az árnyékban a kis kalandorok, ahogy aztán a vacsora után sem okozott nagy feladatot az álomba ringatás.

A mozgalmas nap után a szerdai programok a ház, azaz jurta körüli élet nyugodalmasabb mozzanataival teltek: játékos elméleti és gyakorlati elbeszélések, játékok és munkák által ismerkedhettek meg a honfoglaló őseink ház körüli feladataival. A munka játékos formáját mindenki élvezettel végezte, a meleg ellenére az egész nap őrzött tűz mellett az esti tábortűz melletti beszélgetés jórészt már a következő nap ügyességi feladatainak tervezgetésével zajlott.

A csütörtöki napon az ügyességi csapatverseny sok vidám helyzetet szült, de a gyerekeknek bizonyítaniuk kellett a talpraesettségüket és a bátorságukat a mindennapinak tűnő munkák, állatok körüli feladatok elvégzése terén is. A "Hétpróba” során a kisebbek közül néhányan nagyobb erőfeszítéssel próbálkoztak, míg több esetben a nagyobbak a túlzott magabiztosságuk miatt kerültek vicces helyzetekbe.

A pénteki nap már a záráshoz közeledve a megnyugvás, búcsúzás hangulatában telt. A beszélgetés alapjául a hét történéseinek, a feladatok céljainak összegzése szolgált, amiből könnyed váltással tért át a csapat a mindennapok és az élet értelmének, az ember, isten és túlvilág kapcsolatának egyszerű fejtegetéséhez. A szombati nap a reggelit követően a szülők érkezéséig kötetlen játékkal, egyszerű levezetéssel és nagy fogadalmakkal telt el: A csapattá értett társaság tagjai hevesen bizonygatták, hogy jövőre ugyanitt találkoznak majd!

Összegzés: A rendezvényt megelőző hirdetések (KTZVE honlapja, Facebook, szórólapok, előző évek jó tapasztalatai) nyomán rövid idő alatt telt be a tábor 15 helye az ország teljes területéről a kisebb és nagyobb gyerekek széles palettájával. A tábor így ismét bebizonyította, hogy igény van a természet, a hagyományok, a közösségi élet ápolásának lehetőségére. Úgy gondoljuk, azzal, hogy a gyerekek a mai székhez kötött információs világtól egy hétre eltávolodva is teljesen elégedetten, sőt, boldogan, önfeledten vidám és kreatív, de nem vadóc módon tudtak örülni az egy hét viszonylagos kötetlen elfoglaltságainak. Noha előre megszabott programterv alapján zajlottak napjaik, a rendszer és a kötelező feladatok ellen mégsem zúgolódtak. A természetben, barátok közt végzett munka jó hatására élvezettel töltötték el mindennapjaikat, és az indulás miatti kissé szomorú arcok láttán magunk is úgy érezhettük, nem volt hiábavaló a táborért végzett sok munka, így reméljük, a jövőben is lesz még alkalmunk ilyen módon vidámságot csalni a gyermekek arcára.

BESZÁMOLÓ 2015. 08. 13.
Tájékoztató "A Suttogó Ízműhely komplex fejlesztése”
c. projekt lezárásáról
35/2013.(V.22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében társaságunk a Fehérgyarmat 9 Kft. sikerrel pályázott.
Így megvalósulhatott "A Suttogó Ízműhely komplex fejlesztése” c. projektünk.

Vállalkozás: Fehérgyarmat 9 Kft. 5065 Nagykörű, Szabadság u.21-23.
MVHREG.: 1004461632
TÁM. HAT. IAZ.: 1622404906
PÁLYÁZATI AZ.: 8570674810
HACSneve: Közép -Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület
A pályázat címe: A Suttogó Ízműhely komplex fejlesztése
Megvalósítás helye: Nagykörű, Szabadság u.21-23. Hrsz: 87.
Támogatás nettó össz.: 4.732.000.-Ft
Megvalósítás ideje: 2013. október 16.- 2015. augusztus 31.

Vállalkozásunk eddigi portfólióját - éttermi és szálláshely szolgáltatás - kívántuk szélesíteni a helyi kézműves termékek előállításával, forgalmazásával. Komplex feladatként tekintettünk erre a projektre, ahol ötvözni lehetett a termék-előállítás eszközeinek beszerzését, az előállított termékek díszcsomagolását egy marketinges oldallal, aminek keretében nívós honlap, web-shop kialakítására is sor kerülhetett.
Az eszközbeszerzés során azokat az alapvető eszközöket, gépeket szereztük be, amik elengedhetetlenül fontosak a kézműves termékek készítésénél - magozó, passzírozó, botmixer, aszaló, csírátlanító, főzőüst.
Díszcsomagolás tervezésekor két féle kínálatot alakítottunk ki. Az egyik csomagolás típusnál a lekvárjainkat, míg a másik csomagolás típusnál pedig az aszalványokat, szárított fűszereket, süteményeket kívántuk elegánsabban megjeleníteni, eladhatóbbá tenni.
Ezután következett a komplex feladatkezelés sorában a web-lap, web-shop készítése, amihez szorosan kapcsolódott a vállalkozásunkról készített kisfilmek sora, illetve a profilunkhoz igazodó prospektus elkészítése.

Mostani tapasztalatunk azt mutatja, hogy a pályázat során kitűzött rövid távú céljaink - a termék előállításhoz szükséges eszközök beszerzése, piacra vitelhez szükséges marketing tevékenység erősítése - és a hosszú távú céljaink - helyi termékek feldolgozása, kézműves hagyományok őrzése, munkahelyteremtés – megvalósulnak.

Fehérgyarmat 9 Kft. - 5065 Nagykörű, Szabadság u. 21-23. - Tel.: 56/494-495, 70/708-1703
2015-08-13

BESZÁMOLÓ 2015. 07. 20.
A 103/2012 (X. 1) VM rendeletére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások pályázati felhívásának keretében a LEADER HACS részére

MVH REG.1004494027
TÁM. HAT. IAZ: 1552949566
PÁLYÁZATI AZON: 8570274839
HACS neve: Közép -Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület
A pályázat címe: Műemlék templom felújítása Besenyszögön
Megvalósítás helye: Besenyszög 5071 Hrsz: 1393/1 és Hrsz: 563
Támogatás nettó összege: 25 991 485 Ft
Megvalósítás ideje: 2013. április 1- 2014. december 31.

A projekt során a műemlékvédelem alatt álló Keresztelő Szent János Születése Római Katolikus Templom felújítása és kapcsolódó kulturális, erkölcsi, történelmi értékek megőrzése jelent meg fő célkitűzésként. A projekt megvalósításánál a Besenyszögi templom szigetelése, aljzatkészítése, hideg és meleg burkolatok lerakása, külső és belső vakolása, és festése történt meg. A templomudvarban lévő Szent István szobor talapzatának felújítása, a főtér és a templomudvar parkosítása készült el. A rönkeszközök (pavilon, hulladéktároló, madáretető, virágtartó állvány, és virágtartó, padok, talicska virágláda) vásárlása megtörtént a két helyszínre.

Elérhetőség:
Besenyszögi Római Katolikus Egyházközség
Besenyszög 5071 Szabadság tér 12.
Képviselő: Galsi János
Tel: 06/30-6550387
e-mail cím: kerjanos@t-online.hu

Besenyszög, 2015. július 20.

Sportlétesítmény fejlesztés Újszászon
2015. 06. 17.
Az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében benyújtott "a sportöltöző felújításának III. üteme" elnevezésű pályázatát a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 8.872.413,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette.

A projekt célja az egészséges életmódra nevelés infrastrukturális feltételeinek javítása érdekében a Jász út 1418/3 hrsz-on elhelyezkedő sporttelep öltöző épületének korszerűsítésére és akadálymentesítése volt.
Az újszászi sportpálya a város sport életének egyik központja, a labdarúgó mérkőzések mellett szabadidősport események, városi és iskolai rendezvények színhelyéül is szolgál. Az öltöző épület leromlottsága miatt már régóta nem nyújtott színvonalas környezetet ezekhez az eseményekhez. A 70-es években épült klubház többször esett át kisebb-nagyobb felújításon, bővítésen. Komoly problémát jelentett a falak folyamatos vizesedése. A korszerűsítés 2009-ben kezdődött meg. Az első ütemben az önkormányzat 2011-ben pályázati és saját forrásból elvégeztette a nyílászárók cseréjét, az épületre alacsony hajlású nyeregtetőt építtetett. Egyesületünk szintén LEADER pályázat benyújtásával vállalta a második ütemben a vizesblokkok felújítását.
Jelen projekt segítségével megtörtént a klubház rekonstrukciójának utolsó, harmadik. üteme. A korábban beázott falazatok kiszáradását követően megtörtént a falazat és a tető külső szigetelése. A felújítás ezen fázisában szintén a falak kiszáradása következtében vált lehetőség a belső helyiségek fal- és padló burkolatainak javítására, cseréjére, mely nyolc helyiségben történt meg. A klubhelyiség akadálymentesítését pedig rámpa építésével biztosítottuk.
A fejlesztés által 262,52 m2 alapterület korszerűsítésére valósult meg, melynek eredményeként biztosítottá válik az épület állagának hosszú távú megőrzése. A hőszigeteléssel energia megtakarítás érhető el, melynek becsült mértéke 15 %. A felújított, akadálymentes környezet létrehozásának további eredményeként az épület és a sporttelep kihasználtságának kb. 10 %-os növekedését várjuk. Az épület üzemeltetését, a projekt eredményeinek fenntartását az önkormányzattal együttműködve vállaljuk.
A projekt a Darányi Ignác Terv keretében, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósult meg.

A projekt kapcsán további információ kérhető az alábbi elérhetőségeken:
Újszászi Polgármesteri Hivatal - Fehér Judit (pályázati referens)
5052 Újszász, Szabadság tér 1.; tel: 56/552-022; e-mail: ujszasz@pr.hu

Érezd Magad Jól a Besenyszögi Iskolában Alapítvány beszámolója 2015. 06. 05.

BESZÁMOLÓ 2015. 06. 04.
"Magyar gyümölcsből szászbereki lekvárt"
A 35/2013. (V.22) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében benyújtott és 8596673754 azonosító számon nyilvántartott pályázatával a „Magyar gyümölcsből szászbereki lekvárt” című projekt megvalósítására a JÁSZ- VÁM Kft. 7.093.315 Ft támogatást nyert.

Szászbereken és környékén a beruházást megelőzően nem volt lehetőség a termőföldek és a kiskertek adta gyümölcstermelő lehetőségek kihasználására, mivel azok feldolgozása és értékesítése nem volt megoldott. Az alföldi táj értékeinek megőrzése érdekében fontos a gyümölcstermesztés és -feldolgozás hagyományának megőrzése. Célunk egyrészt a hagyományos ízek és gasztronómiai értékek megőrzése és átadása, másrészt az új tevékenység beindításával a helyi gazdaság fejlesztése, valamint versenyképességének növelése marketing eszközök alkalmazása mellett.

A projekt részeként egy új épületrész kialakítására került sor. Gázzal fűthető 100 l-es lekvárfőző üst beszerzésével biztosítjuk a gyümölcsök nagytételben történő feldolgozását. A gyümölcsaszalásra egy napelemes aszaló berendezést helyeztünk üzembe. A bemutató jelleg megvalósítását célozza a filagória kialakítása az épület előterében.
A lekvárfőző és aszaló üzemében kiváló minőségű (50 km-es körzetben megtermelt) hazai gyümölcsökből készülnek profi eszközökben lekvárok és aszalványok. Termékeink jelentős része nem tartalmaz cukrot, tartósítószert, illetve hozzáadott mesterséges színezéket. Kivétel nélkül válogatott friss és érett alapanyagok felhasználásával készül.

A termékek forgalmazása mellett lehetőséget biztosítunk béraszalásra, valamint bérfőzésre, így a korszerű technológia minden helybéli, illetve térségi lakos számára elérhetővé válik, akár saját termesztésű gyümölcsök, akár nagytételben beszerzett alapanyagok feldolgozására.
Az értékesítés helyi piacokon, környező vásárokban, ill. Budapesten történik.

"Magyar gyümölcsből szászbereki lekvárt" 2015. 05. 28.
Tájékoztató nyílt napról

A JÁSZ- VÁM Kft. (5000 Szolnok, Cserfa u. 14.)
„Magyar gyümölcsből szászbereki lekvárt” című projekt keretében nyílt napot rendezett
2015. április 29- én szerdán 10 órai kezdettel
Helyszín: Szászberek Dózsa György u. 72/B.
A LEADER pályázati támogatással kialakított lekvárfőző és aszaló üzemben kiváló minőségű (50 km-es körzetben megtermelt) hazai gyümölcsökből készülnek lekvárok és aszalványok, mellyel a pályázó célja a hagyományos gasztronómiai ízek és értékek megőrzése és átadása.
Elsősorban helyi lakosok látogattak el a cég szászbereki telephelyén kialakított üzem bemutatójára. A projekt keretében kialakított üzemben a pályázó képviselője bemutatta a termékek előállítására használatos eszközöket: a környezetbarát és fenntartható fejlődést elősegítő technológia jegyében üzembe helyezett aszalót, valamint a lekvárfőző üstöt. Az érdeklődők kóstolóval egybekötött bemutatón ismerkedhettek meg az előállított termékekkel, alma, barack, meggy és szilva aszalványok, valamint barack-, eper- és szilvalekvárok készülnek a szászbereki üzemben.

A termékek forgalmazása mellett lehetőséget biztosít a cég béraszalásra, valamint bérfőzésre, így a korszerű technológia minden helybéli, illetve térségi lakos számára elérhetővé válik, akár saját termesztésű gyümölcsök, akár nagytételben beszerzett alapanyagok feldolgozására.

A beruházás alkalmat teremt arra is, hogy újból közösségi eseménnyé váljon a lekvár főzés, felelevenítve eleink szokásait. Helybéli idős emberek, valamint iskoláskorúak és fiatal felnőttek bevonásával társadalmi szerepvállalását erősítve közösségi programokat tervez a JÁSZ- VÁM Kft, hogy a lekvár főzés hagyománya tovább élhessen Szászberken.

JÁSZ- VÁM Kft.
5053 Szászberek, Dózsa Gy. u. 72/B.
mobil: 06-20-519-88-49
e-mail: jaszvamkft@gmail.com

Emlékeztető
2015. 05. 16.
"Bolt bővítés Újszászon helyi termék értékesítése céljából"
elnevezésű fejlesztés magvalósítását bemutató rendezvény megtartásáról

Alulírott Kovács Józsefné egyéni vállalkozó, a 35/2013.(V.22.) VM rendelet alapján, "Bolt bővítése Újszászon helyi termékek értékesítése céljából" című pályázatra nettó 6 964 499Ft vissza nem térítendő EMVA támogatást nyertem el.

2015. május 16-án a projekt eredményeinek illetve a fejlesztés bemutatása céljából rendezvényt tartottam Bemutattam a kibővített, felújított boltot, a teljes áruválasztékkal, köztük a helyi termékekkel.
A rendezvényen mintegy 40-50 fő elégedetten nyilatkozott a látottakról, számukra a részvétel térítésmentes volt. A rendezvényen résztvevőknek kis emlékeztető ajándékkal kedveskedtünk, mely a fejlesztést bemutató ismertető anyag (szórólap) és fényképek voltak.

Köszönjük az Európai Unió támogatását, valamint a KTZVE munkatársainak együttműködését, segítő munkájukat.

Tisztelettel: Kovács Józsefné
5052 Újszász, Dózsa Gy. 4/c

Kelt: Újszász, 2015. május 16.

Közösségi intézmény fejlesztés és hagyományőrzés Újszászon
2015. 05. 12.
Újszász Városi Önkormányzat (5052 Újszász, Szabadság tér 1.; adószám: 15733050-2-16; képviseletében: Molnár Péter polgármester) a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében benyújtott „Közösségi intézmény fejlesztése és hagyományőrző Dalos Találkozó megrendezése Újszászon” elnevezésű pályázatát a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal nettó 5.000.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette.

Projektünk célja a művelődési ház épület felújításával a közösségi funkció ellátásához szükséges méltó, korszerűsített környezet biztosítása, a megrendezett eseménnyel a Dalos Találkozók hagyományainak fenntartása, a résztvevők számára a szabadidő hasznos eltöltését biztosító színvonalas program biztosítása, a csoportok közötti szakmai és személyes kapcsolatok erősítése volt.
Az infrastrukturális fejlesztés keretében a beázási károk megelőzése érdekében a művelődési ház klubhelyiségeinek helyet adó lapos tetős épületrészére alacsony hajlású nyeregtető épült. A fémszerkezetes tető kivitelezője a szolnoki székhelyű Bolax Kft. volt, a műszaki átadásra 2014. december 5-én került sor. A hagyományőrző rendezvény sikeres megvalósításához a projekt keretében 3 db konferencia asztalt, valamint 2 db egyedi készítésű citerát vásároltunk.
A Dalos Találkozót 2014. október 4-én rendeztük meg. Az eseményen a három helyi fellépő, a 40. évfordulóját ünneplő Százszorszép Népdalkör, az általános, valamint a középiskola citeracsoportja mellett Jászapáti, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Szolnok, Jászszentandrás, Túrkeve és Hatvan hagyományőrző csoportjai is elfogadták meghívásunkat. Jelen voltak a város más civil szervezeteinek képviselői, a városvezetés képviselői és érdeklődő, nótaszerető lakosok is, az eseményen 185 fő vett részt, 11 fellépő csoport, és további 5 civil szervezet képviseletében. A csoportok különböző népdalcsokrokat énekeltek, melyeket egy-egy téma, vagy tájegység köré csoportosítottak (pl. jászsági népdalcsokor, katonadalok, szüreti dalok, stb.) A fellépők között a gyermektől a nyugdíjasig minden korosztály képviseltette magát. Több népdalkör hegedű, citera, vagy köcsögduda kísérettel adta elő műsorát, a dalokat a közönség sokszor a szereplőkkel együtt énekelte.
A szervezők és a résztvevők véleményét összegezve elmondható, hogy a programot sikeresen, zökkenőmentesen megvalósítottuk.
A projekt a Darányi Ignác Terv keretében, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósult meg.

A projekt kapcsán további információ kérhető az alábbi elérhetőségeken:
Újszászi Polgármesteri Hivatal – Fehér Judit (pályázati referens)
5052 Újszász, Szabadság tér 1.; tel: 56/552-022; e-mail: ujszasz@pr.hu

Újszász, 2015. május 05.

A helyi feldolgozást segítő SZÚRÓPONT megkezdheti működését Besenyszögön.
2015. 05. 08.
A helyi feldolgozást segítő SZÚRÓPONT megkezdheti működését Besenyszögön.
A Bes-Ász Besenyszögi Általános Szolgáltató Kft. a 35/2013 (V.22.) VM rendelet alapján, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében "Szúrópont létrehozása Besenyszögön" projekt címen 48.605.240 Ft. az Európai Unió és Magyarország által biztosított vissza nem térítendő támogatásban részesült.


A Bes-Ász Besenyszögi Általános Szolgáltató Kft. 2013. évben támogatási kérelmet nyújtott be a Közép-Tisza- Zagyva Vidékfejlesztési Egyesülethez. A 1701318520 iratazonosító számú helyt adó határozat értelmében megítélt 48.605.240 Ft. támogatással - 60%-os támogatási intenzitás mellett - Besenyszögön szúrópont kialakítására kerülhetett sor.

A fejlesztés célja a település határában található önkormányzati tulajdonban lévő terület hasznosítása a vidéki gazdasági potenciál élénkítésével, az alföldi gazdálkodási hagyományok erősítésével. A megtermelt helyi élelmiszerek értékesítése mellett fontos célként jelent meg a közösségi összetartozást szintén erősítő helyben tenyésztett-feldolgozott állati termékek helyi konyhán történő hasznosítása. A komplex községfejlesztési program megvalósítását célzó szúrópont beruházás 2015 év nyarán megkezdheti működését. A kisléptékű infrastruktúrafejlesztés keretében a szigorú élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi előírásoknak megfelelően elkészült az új 132,5 m2 bruttó alapterületű szúrópont épülete illetve közvetlen út, térburkolat, parkolók és kerítés kialakítására is sor került.

A szúrópont tervezett napi 1 állategység kapacitással fog működni. A vállalkozás a pályázatban megjelölt vágóhídi eszközöket és berendezéseket a szükséges élelmiszer-biztonsági és állat-egészségügyi elvárások figyelembevételével szerezte be. A beruházásnak köszönhetően 2 új munkahely teremtésére nyílik lehetőség. A projekt kivitelezési munkálatait a számos referenciával rendelkező szolnoki érdekeltségű Qualitat Minőségellenőrző és Műszaki Szolgáltató Kft. végezte, míg az előírásoknak megfelelő komplett technológiai kivitelezés a Fekete Enterprise Kft. és a VTESH Szolgáltató Kft. megbízásával teljesült. A szúrópont ünnepélyes keretek között történő átadására 2015. április 30-án 12.00 órai kezdettel került sor Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter részt vételével.

A projekt eredménye, hogy a térségi adottságokhoz és igényekhez igazodó zöldmezős beruházás keretében létrehozott létesítmény helyben járul hozzá a vágásérett állatok húsának feldolgozásához, ezáltal csökkenthetőek a költségek és gyorsabbá válik a feldolgozott állati termékek helyi konyhán történő hasznosítása illetve hozzájárul a helyi termékek előállításán alapuló szolidáris gazdaság kialakulásához. Az önellátó település modell kialakításának fontos eleme tehát a helyben tenyésztett sertés, juh, kecske, illetve őshonos magyar fajtaként a mangalica saját -feldolgozott termékként való eljuttatása. A hiányzó láncszemek megvalósítása érdekében az önkormányzat rövid távú célkitűzésként egy helyi feldolgozóüzem és egy saját városi bolt kialakítását fogalmazta meg. A projekt az önkormányzat által megvalósított helyi piac létrehozásához közvetetten kapcsolódni fog, hiszen a helyi piacon helyi termékek értékesítése valósulhat meg, amely minta értékű kezdeményezés a térségi vállalkozások tekintetében.

Bes-Ász Kft.
Cím: 5071 Besenyszög, Dózsa György út 4.
Meskó Zsolt igazgató:+36/20-531-9926

T Á J É K O Z T A T Á S !
Megvalósult a térfigyelő rendszer bővítése Újszászon
2015. 05. 07.
A Városi Polgárőr Egyesület (5052 Újszász, Szabadság tér 1.; adószám: 18830376-1-16; képviselője: Kolozsi Ferenc elnök) a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében Újszász város térfigyelő rendszerének bővítésére pályázati támogatást nyert el.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal határozatával megítélt támogatás összege bruttó 5.660.390,- Ft vissza nem térítendő támogatás.
A projekt a Darányi Ignác Terv keretében, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósult meg.

A projekt keretében Újszász város területén, a meglévő 7 kamera mellett további 4 helyszínre, a villamos-energia hálózat tartóoszlopainak igénybevételével került felszerelésre térfigyelő kamera:
- Ady Endre út - Vasút út sarok;
- Kossuth Lajos út (piactér melletti) sarok;
- Bakó úti játszótér;
- Akácfa út - Kastély út sarok.

A térfigyelő rendszer meglévő elemeinek kialakítása a Szolnoki Rendőrkapitányság, a Városi Polgárőr Egyesület, valamint Újszász Városi Önkormányzat együttműködésében valósult meg, mely együttműködés továbbra is fennáll az érintett felek között. A rendszer üzemelése folyamatos, a településen a vagyon elleni bűncselekmények aránya csökkent.
A kivitelezési munkákat a PR-Telecom Zrt. végezte, míg a műszaki ellenőri feladatokat a COM-TEAM Service Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. látta el.

A rendszer bővítésének műszaki átadás-átvételi eljárása 2014. december 12-én megtörtént, ugyanakkor az adminisztrációs teendők elhúzódása nyomán a záró elszámolás benyújtása csak 2015. április 14-én történt meg. Ezzel a projekt megvalósítása befejeződött.

A kiépült rendszer eredményeként a közbiztonság további javulását, a rendőrséggel történő hatékonyabb együttműködést, a lakosság biztonságérzetének javulását és a közterületi rongálások csökkenését várjuk.

A projekt kapcsán további információ kérhető az alábbi elérhetőségeken:
1. Városi Polgárőr Egyesület - Kolozsi Ferenc (elnök)
5052 Újszász, Szabadság tér 1.; tel.: 30/621-0879
2. Újszászi Polgármesteri Hivatal - Pap Gábor (pályázati referens)
5052 Újszász, Szabadság tér 1.; tel: 56/552-022; e-mail: ujszasz@pr.hu

Újszász, 2015. május 05.

T Á J É K O Z T A T Á S !
Kihelyezésre kerültek Újszászon az utcanév táblák
2015. 05. 07.
Újszász Városi Önkormányzat (5052 Újszász, Szabadság tér 1.; adószám: 15733050-2-16; képviseletében: Molnár Péter polgármester) a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében Újszász város belterületi utcáin egységes arculatot biztosító tájékoztató és utcanév táblák kihelyezésére pályázati támogatást nyert el.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal határozatával megítélt támogatás összege nettó 7.345.492,- Ft vissza nem térítendő támogatás.
A projekt a Darányi Ignác Terv keretében, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósult meg.

A projekt keretében a települési identitást hangsúlyozó marketing terv készült, mely alapján a kihelyezett oszlopok és táblák színeiben Újszász város címerének színei köszönnek vissza. Az ez alapján elkészített oszlopok a település utcáiban 106 helyszínen kerültek kihelyezésre, melyekre összesen 195 darab utcanév és tájékoztató tábla került felszerelésre.

Az oszlopokat és táblákat a Csaszi Stop Vállalkozás Csasztvan János e.v. készítette, a kivitelezési munkákat a Csazo-Team Kft. végezte, míg a marketing tervet az Innoweb Bt. készítette el.

A projekt keretében a műszaki átadás-átvételi eljárásra 2015. január 9-én került sor, ugyanakkor az adminisztrációs teendők elhúzódása nyomán a záró elszámolás benyújtása csak 2015. április 9-én történt meg. Ezzel a projekt megvalósítása befejeződött.

A fejlesztés eredményeként városias arculatot nyújtó, városszerte egységes tájékoztató és utcanév táblák kerültek kihelyezésre a város közterületein, mely jelentősen segíti a településre érkezők tájékozódását. A továbbiakban is szeretnénk folytatni a táblák kihelyezését, hiszen a projekt keretében beszerzett táblák mellett további néhány tucatnyi tábla még szükséges lenne a település teljes kitáblázottságához.

A projekt kapcsán további információ kérhető az alábbi elérhetőségeken:
1. Újszászi Polgármesteri Hivatal - Pap Gábor (pályázati referens)
5052 Újszász, Szabadság tér 1.; tel: 56/552-022; e-mail: ujszasz@pr.hu

Újszász, 2015. május 05.

Beszámoló - Új Közösségi Ház építése Besenyszögön. 2015. 04. 09.
A Kertbarát Kör Besenyszög Egyesület az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében "Háztáji gazdálkodás hagyományainak bemutatása" címen 44.998.175 Ft, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap által biztosított vissza nem térítendő támogatást nyert, melynek támogatás intenzitása 100%.

A Kertbarát Kör Besenyszög Egyesület 2013. évben támogatási kérelmet nyújtott be a Közép-Tisza- Zagyva Vidékfejlesztési Egyesülethez. A 2013. október 31-én kelt 1623106373 számú támogatási határozat értelmében a megítélt támogatással Besenyszögön új közösségi ház kialakítására került sor. A fejlesztés célja egy helyi gazdálkodási szokásokat bemutató, háztáji gazdálkodást feltáró kiállítót tér létrehozása volt.

A projekt megvalósítása során egy közel 139 m2 alapterületű cédrus típusú gerendaházban kialakításra került 1 klubhelyiség, 1 kiállító terem és 1 rendezvény terem. A mai kor követelményeinek megfelelően egy akadálymenetes mosdó is helyet kapott, valamint napkollektoros rendszerrel történik az épület meleg vízellátása. A beruházás során a telekhatáron belül parkolók és bekötőút kialakítására is sor került. A hagyományokat újjáélesztő helyi kiállítások megtartásához szükséges alapvető eszközök és bútorzat beszerzése is megtörtént, úgy, mint 2 db tradicionális eszköz, 3 db kiállító szekrény, 5 db asztal és 20 db szék. A projekt keretében a szélesebb körű társadalmasítás érdekében honlap készült (http://kertbarat-kor-besenyszog.webnode.hu/) valamint egy helytörténeti kiadvány szemlélteti az Egyesület eddig elért munkáját.

Az új közösségi ház ünnepélyes keretek között történő átadására 2014. december 4-én került sor, Dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő, egyesületi tagok, helyi mesteremberek és más civil szervezetek részvételével. A Besenyszögön tevékenykedő civil szervezetek aktívan vannak jelen a település életében, ezért a kialakított közösségi ház méltó helyszíne lesz a hagyományőrző rendezvényeknek, helyi termékek megfelelő körülmények között történő bemutatásának, népszerűsítésnek.

A Közösségi Ház megépítésével az egyesület által megfogalmazott célok részben megvalósultak, annak folyamatos és zavartalan működése biztosítottá válik a jövőben. A példaértékű kezdeményezés haszonélvezői nemcsak a helyiek lesznek, hanem a Szolnok megyei diákok is, akik számára a háztáji gazdálkodás gyakorlatban is elsajátítható ismeretanyaga szélesebb körben is elérhetővé válik, színes hagyományőrző programokkal fűszerezve. Mindezeken túl a jövőben az egyesület más településeken működő csoportokkal együtt szervezett találkozók házigazdája is lesz.

A projekt megvalósítása eredményeképpen az átgondolt, kiskerti gazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai, ismeretszerző programok szervezésével a térség kiskerti termelési kultúra színvonala jelentősen emelkedik, illetve hozzájárul Besenyszög Város szociális földprogramban való további felkészült, sikeres részt vételéhez.

Tájékoztató
2015. 04. 03.
TÁJÉKOZTATÓ
a Napelemes rendszerű aszaló műhely kialakítása
c. projekt megvalósulásáról
Projekt címe: Napelemes rendszerű aszaló műhely kialakítása
Kedvezményezett: Egész Nap Kft. 5081 Szajol, Alamand dűlő 49
Megvalósítás helye: 5081 Szajol, Alamand dűlő 49.
Támogatás intenzitása: 60%
Támogatás nettó összege: 5 654 044 Ft


Az Egész Nap Kft. a 35/2013.(V.22.) VM rendelet alapján, a Leader fejezet végrehajtása során Napelemes rendszerű aszaló műhely kialakítása céljából nettó 5 654 044 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert.

A projekt kapcsán megvalósult:
- a cég székhelyének energetikai korszerűsítése,
- 5 kW-os napelemrendszer telepítése
- eszközbeszerzés (aszalóberendezések, polcrendszer, csomagolóeszköz, lágyfagylalt készítő gép)
- marketing tevékenység: 1 honlap megtervezése, kivitelezése, 1 arculati kézikönyv készítése, hirdetés


Elérhetőség:
Kedvezményezett: Egész Nap Kft.
Címe: 5081 Szajol, Alamand dűlő 49.
Megvalósítás helye: 5081 Szajol, Alamand dűlő 49.
E-mail: egesznap@gmail.com

Szajol, 2015. március 31.

BESZÁMOLÓ 2015. 03. 05.
Tájékoztató Nyílt Napról
35/2013.(V.22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében társaságunk a Fehérgyarmat 9 Kft. sikerrel pályázott.

Így megvalósulhatott "A Suttogó Ízműhely komplex fejlesztése” c. projektünk.

Nyílt nap a Suttogóban - Kézműves termékek előállítása, az előállítás eszközeinek bemutatása

Az időpontot úgy választottuk ki, hogy a látogatóink az Ízműhely megismerése mellett ízelítőt kaphattak a célunkként kitűzött kézműves hagyományok megőrzéséből. Hogy ez mit jelent? Tradicionális disznóvágással kötöttük egybe a nyílt napot!

Mit szerettünk volna bemutatni? Hogy olyanok vagyunk, mint egy gondos, vidéki háziasszony. Vigyázunk minden értékünkre - főleg a megtermelt zöldségre, gyümölcsre és fűszernövényre gondolok - és a felesleget elrakjuk befőttként, savanyúságként, aszalványként, lekvárként.

Részletes bemutatásra kerültek a feldolgozás során használatos és a pályázat során beszerzett gépeink. Magozó gép, dunsztoló, aszaló, főzőüstök. Emellett termékbemutatásra is sor került. A termékeinket sikerült megmutatni díszcsomagolásban is.
Emellett a megújult honlapunkat is sikerült bemutatni.
A nyílt nap résztvevői egy gazdag program után élményekkel, termékekkel térhettek haza.

http://www.suttogoetterem.hu/izmuhely-webshop.html
Fehérgyarmat 9 Kft. MVH reg. szám: 1004461632
5065 Nagykörű, Szabadság u. 21-23. Tám. hat.i.a.: 1622404906
Tel.: 56/494-495, 70/708-1703 Pályázati azonosító: 8570674810

Összafoglaló nyílt nap megtartásáról 2015. 02. 27.

Építőipari szerkezeti anyagok gyártása 2015. 02. 25.

"Tájékoztató Kovács Józsefné egyéni vállalkozó Bolt bővítése Újszászon Leader projektjének megvalósításáról" 2015. 01. 27.
Tájékoztató Kovács Józsefné egyéni vállalkozó Leader projektjének
megvalósításáról
Projekt címe: Bolt bővítése Újszászon helyi termékek értékesítése céljából
Kedvezményezett: Kovács Józsefné egyéni vállalkozó
Megvalósítás helye: 5052 Újszász, Dózsa Gy. u. 4/c hrsz.: 1042/1
Támogatás intenzitása: 60%
Támogatás nettó összege: 6 964 499Ft
Megvalósítás ideje: 2014. április 17.-2014. november 10.

Kovács Józsefné egyéni vállalkozó 35/2013.(V.22.) VM rendelet alapján, a Leader fejezet végrehajtása során Bolt bővítése Újszászon helyi termékek értékesítése céljából nettó 6 964 499Ft vissza nem térítendő támogatást nyert.

A projekt kapcsán megvalósult:
Eladótér bővítése 43,74 m2-en és tetőszerkezet felújítása cserével 282,44m2-en,
Térburkolat készítése és parkoló kialakítása az üzlet előtt 208m2-en,
Kamera- és riasztórendszer eszközeinek beszerzése,
Marketing tevékenység.

A fejlesztések minőségi szinten javítják az értékesítés színvonalát és a helyi termékek piacra jutásának lehetőségét az iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozásban.

Elérhetőség:
Kedvezményezett: Kovács Józsefné egyéni vállalkozó,
Címe. 2700 Cegléd, Rákóczi út 34-36 2 emelet 13.
Megvalósítás helye: 5052 Újszász, Dózsa Gy. út 4/c hrsz.:1042/1
E-mail: kovacszsolt@freemail.hu
Telefon: 06/20/966-62 40

Újszász, 2015. január 24.

Kovács Józsefné egyéni vállalkozó

Tájékoztató - Kovács Józsefné egyéni vállalkozó projektjének
megvalósításáról

2015. 01. 24.
Projekt címe: Bolt bővítése Újszászon helyi termékek értékesítése céljából
Kedvezményezett: Kovács Józsefné egyéni vállalkozó
Megvalósítás helye: 5052 Újszász, Dózsa Gy. u. 4/c hrsz.: 1042/1
Támogatás intenzitása: 60%
Támogatás nettó összege: 6 964 499Ft
Megvalósítás ideje: 2014. április 17.-2014. november 10.

Kovács Józsefné egyéni vállalkozó 35/2013.(V.22.) VM rendelet alapján, a Leader fejezet végrehajtása során "Bolt bővítése Újszászon helyi termékek értékesítése céljából" című pályázatára, nettó 6 964 499 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert.

A projekt kapcsán megvalósult:
- Eladótér bővítése 43,74 m2-en és tetőszerkezet felújítása cserével 282,44m2-en,
- Térburkolat készítése és parkoló kialakítása az üzlet előtt 208m2-en,
- Kamera- és riasztórendszer eszközeinek beszerzése,
- Marketing tevékenység.

A fejlesztések minőségi szinten javítják az értékesítés színvonalát és a helyi termékek piacra jutásának lehetőségét az iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozásban.

Elérhetőség:
Kedvezményezett: Kovács Józsefné egyéni vállalkozó,
Megvalósítás helye: 5052 Újszász, Dózsa Gy. út 4/c hrsz.:1042/1
e-mail: kovacs_zsolt@freemail.hu
Telefon: 06/20/966-62-40

BESZÁMOLÓ - Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület
2015. 01. 15.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételiről szóló 76/2011. (VII.29.) VM rendeletben maghatározottak szerint a Közbiztonság megőrzése a Közép-Tisza-Zagyva térségben célterületre a LEADER HACS részére benyújtott Nagykörű közbiztonságának fejlesztés, javítása című pályázathoz
Projekt címe: Nagykörű közbiztonságának fejlesztés, javítása
Pályázó neve: Nagykörű Községi Önkormányzat
Projekt megvalósításának időpontja: 2014.december 31.
Projekt helyszínei: Nagykörű Község Önkormányzatának épülete (5065 Nagykörű, Május 1. u. 1.; hrsz 786); Cseresznyemag Bölcsőde épülete (25/3 hrsz), továbbá Nagykörű község bevezető útjain, frekventált helyein (hrsz: 963, 444, 836, 927, 246, 1071, 870)
MVH regszám: 1003019971
Tám.hat.ia:11436036872
Pályázati azonosító: 8324274992

Projektünk során 10 helyszínen 14 db térfigyelő kamera került kihelyezésre, továbbá az Önkormányzat épületében kamera szoba került kialakításra. 5 helyszínen az Eon Zrt. erősáramú kisfeszültségű oszlopaira, 3 helyszínen a megfigyelni kívánt terület miatt önálló, újonnan telepített tartószerkezetekre kerültek a berendezések, 2 helyszínen pedig az épületre kerültek kihelyezésre.
A projekt megvalósulásával javulhat a közbiztonság, mely növeli az itt élő lakosság és az idelátogató turisták biztonságérzetét. A megvalósult fejlesztés növelheti a felderített bűncselekmények, szabálysértések számát, egyben prevenciós hatása is van, így csökkenhet az elkövetett bűncselekmények, szabálysértések száma.

Nagykörű Községi Önkormányzat
5065 Nagykörű, Május 1. u. 1.


BESZÁMOLÓ - Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület
2015. 01. 15.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételiről szóló 76/2011. (VII.29.) VM rendeletben maghatározottak szerint a Helyi sajátosságokra épülő turisztikai kínálat és szolgáltatások fejlesztése célterületre a LEADER HACS részére benyújtott Tematikus utak kialakítása című pályázathoz
Projekt címe: Tematikus utak kialakítása
Pályázó neve: Nagykörűért Alapítvány
Projekt megvalósításának időpontja: 2014.december 31.
Projekt helyszínei: Nagykörű bel és külterülete. Hrsz: 400, 519, 346, 404, 346, 575, 836/2, 0143, 0212, 836/1, 0156, 1071, 25/3, 444, 0150/2, 764, 082,
MVH regszám: 1004417783
Tám.hat.ia:1433018220
Pályázati azonosító: 8324673537

Projektünk során két tematikus út került kialakításra, a "Halhatatlanok Útja" és a "Nagykörűi legendárium". Mindkét tematikus út 10-10 táblából áll, és összesen 16 helyszínen valósult meg. A pihenőhelyeken a 20 db tábla mellett 18 db pad és 9 db hulladékgyűjtő edény is kihelyezésre került, valamint a táblákhoz vezető utat faburkolattal láttuk el.
A Halhatatlanok útja elnevezésű tematikus útvonallal Nagykörű nagyjainak kívántuk méltó emléket állítani, míg a Nagykörűi legendárium útvonal a nagykörűi legendákat, mítoszokat gyűjti össze.

Halhatatlanok útja:
- Romzsa János emléktáblája (400 hrsz, Árpád u. és Majzik V. u. sarok)
- Wágner Péter emléktáblája (400 hrsz, Hősök tere)
- Petrovay György emléktáblája (519 hrsz)
- Koffán Károly emléktáblája (346 hrsz, Kossuth utca)
- Majzik Viktor emléktáblája (404 hrsz, Majzik V. u.)
- Berze Nagy János emléktáblája (346 hrsz, Kossuth L. u)
- Baranyó Sándor emléktáblája (575 hrsz, Illés u.)
- Orczy Lőrinc emléktáblája (836/3 hrsz, Orczy tér)
- Basil Kolrüi Apát emléktáblája (0143 hrsz, gátőrház Kőtelek felé)
- Lelovich György emléktáblája (0212 hrsz, a komp fegyverneki oldalán)

Nagykörűi legendárium:
- Illéskő (836/1 hrsz, Táncsics u.)
- Tatárjárás (0156 hrsz, a kompháznál)
- UFO látogatás (1071 hrsz, Zsidó temetőnél)
- Honfoglaláskori vezér törzs (25/3 hrsz, Május 1. út )
- Török kori alagútrendszer (444 hrsz, Tomori út)
- Őskori dinoszaurusz leletek (0150/2 hrsz, Kikőtőnél)
- Szarmata temető (764 hrsz, Jókai út, Művelődési ház sarkánál)
- Avar kori temető (082 hrsz, bevezető út)
- Rézkori temető (082 hrsz, bevezető út)
- Vaskori temető (082 hrsz, bevezető út)

Nagykörűért Alapítvány
5065 Nagykörű, Május 1. u. 9.

BESZÁMOLÓ - Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület
2015. 01. 15.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételiről szóló 76/2011. (VII.29.) VM rendeletben maghatározottak szerint az Egészséges életmódra nevelés infrastrukturális feltételeinek javítása célterületre a LEADER HACS részére benyújtott Egészséges mozgás fejlesztése Nagykörűben című pályázathoz
Projekt címe: Egészséges mozgás fejlesztése Nagykörűben
Pályázó neve: Nagykörűért Alapítvány
Projekt megvalósításának időpontja: 2014.december 31.
Projekt helyszínei: Nagykörűi sportpálya öltözője. Hrsz 099.
MVH regszám: 1004417783
Tám.hat.ia:1433015827
Pályázati azonosító: 8324673528

Nagykörűben a sportolási lehetőségek igen szűk skálája állt rendelkezésre, azok is elsősorban a szabadtéri sportolási lehetőségeket jelentettek. Nagy igény mutatkozott a helyi lakosság részéről egy konditerem létrehozására.
Projektünk során beépítésre került a Nagykörűi Sportpálya öltözőjének tetőtere, melyben egy koedukált konditerem került kialakításra. A szintek közötti átjárhatóságot lépcső biztosítja. A fejlesztés hatására átépítésre kerültek a lépcsőházi falak, a válaszfalak, a kémény, a szellőzés, a födémek, a tetőfedés, nyílászárók, hőszigetelés, padlóburkolatok kerültek kialakításra, falburkolás és homlokzatképzés is megvalósult. A konditermi eszközök, gépek is beszerzésre kerültek

A konditerem kialakításával javult Nagykörű lakosságának szabadidős sportolási és rekreációs lehetősége. A fejlesztés hozzájárul a helyi és környező lakosság egészségtudatosságának erősítéséhez, egészségi állapotának megőrzéséhez, javításához.

Nagykörűért Alapítvány
5065 Nagykörű, Május 1. u. 9.

Beszámoló 2015. 01. 08.
A Zagyvaparti Egyesület által beadott - a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím 8561875745 nyilvántartási számú pályázat keretében megvalósított rendezvényről.

A projekt egyik átfogó célja volt számunkra a folyamatos program biztosítása mellett az érték és minőségelvű helyi hagyományokra épülő műsorfolyam kialakítása továbbá Zagyvarékas élő hagyományainak ápolása, azok népszerűsítése. Magas színvonalú rendezvények ezen belül elsősorban hagyományőrző gyermek,(néptánc, mazsorett, fúvószenekari találkozó) ifjúsági, felnőtt programok (Rékas Fesztivál) megvalósítása, és ezekkel a hely turisztikai lehetőségeinek bővítése a település ismertségének növelése érdekében. Mivel a község szűkös anyagi forrásai nem teszik lehetővé az egyenletesen egész évben magas színvonalú éves programstruktúra kialakítását, ezért fontosnak tartjuk, azt, hogy minél több olyan rendezvényt tudjunk életre hívni, amelyek a helyi közösségek együttműködésére, a település adottságaira és a lakosság összefogására építenek.

Az évet Újévi koncerttel kezdtük, ahol a Voces4 Gregorian együttes előadását hallgathattuk a templomban.
Februárban a gyerekek nagy örömére a Kolompos Együttes látogatott el hozzánk. A műsor aktív résztvevői lehettek a kicsik.
Áprilisban a Ciróka Bábszínház előadását élvezhették a gyerekek.
Májusban Gyermeknapra invitáltuk az érdeklődőket, ahol egyebek között néptánc és mazsorett csoportok szórakoztatták a jelenlévőket a játszóház mellett, valamint meglepetésként ebédet is kaptak.
A júniusra tervezett néptánc tábor sajnos nem valósult meg, mert többen lebetegedtek.
Augusztusban az első két napos Rékas Fesztivált szerveztük meg. Pénteken nagy siker volt az operett előadás. A második nap - szombat - a sportról, pihenésről és a könnyed szórakozásról szólt, ami a helyi főzőversennyel kezdődött. Ezt követte a többi között a kispályás labdarugó kupa, streetball, íjászat, nipponzengo, zumba, erős emberek bemutatója. Újszász és Zagyvarékas kézilabdásai ezen a napon mérik össze tudásunkat a "Deme Tibor emlékmérkőzésen". A nap további eseményei a különféle bemutatók (kutya, lovas, motoros) gazdagította programjainkat. A délután fénypontja a Rékasi Mazsorett és Fúvószenekari találkozót volt, melyen felléptek a szolnoki, újszászi és a zagyvarékasi mazsorett csoportok. Az este a Karthagó Együttes koncertjével zárult.
Programjainkhoz kapcsolódóan a község kézműves szakmát gyakorló lakosai részére bemutatókat és kiállításokat ( kosárfonó és teknővájó és kézműves ismeretek bemutatásával) kapcsoltunk a programjainkhoz, nyugdíjasaink helyi ételspecialitásokat készítettek.
A szeptemberi Móricz Napok továbbfolytatásával már nem csak a már élő hagyományaink életben tartása volt a cél, hanem kisközösségi vetélkedő formáinak népszerűsítése is.
Szeptemberben az Óperenciás Bábszínház szórakoztatta a gyerekeket.
Decemberben a GRIMM-Busz Színház előadásában a Mikulás is ellátogatott a gyerekekhez.

Mindezek maradéktalan és biztosságos megvalósítása érdekében folyamatosan bővíthető változtatható alapterületű mobilszínpad beszerzésével alapjaiban javultak a technikai feltételeink.

Valamennyi rendezvényünk nagy létszámban látogatott és sikeres volt. A lakosság számos alkalommal nem csak az elismerés szavával szólt a programokról, hanem ezt támasztják alá a az egyre nagyobb látogatottságú programjaink.

Stratégiai célvolt a projekt és az egyesület tevékenyégének széles körben történő bemutatása, arculatépítés is.Meghatároztuk a pályázat által megkövetelt kommunikációs tevékenységek összehangolt működtetésének és folyamatos kereteit. A projekt kommunikációja kapcsolódott programokhoz, ezek első számú orgánuma a Zagyvarékasi Hírmondó és a gyakorlat alapján a leghatékonyabban az Aktív rádió, a Szolnok Tv és a megyei napilap és a helyi internetes portál és a programokhoz igazodó szórólapok meghívók, plakátok.Megjelenés a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár honlapján, programismertetők, projekt táblák, transzparensek készítése.

Összességében sikeres és tartalmas évet tudhatunk magunk mögött.

Zagyvarékas, 2014. december 31.

Csasztvanné Ballók Éva
Egyesületi Elnök

Beszámoló - Besenyszögi Róm. Kat. Egyh. Kápolna 2011 LEADER 2015. 01. 06.
Beszámoló - Történelmi, kulturális és erkölcsi értékek megőrzése Besenyszögön a temető kápolna felújításával
A pályázó neve: Besenyszögi Római Katolikus Egyházközség
Ügyfél-regisztrációs száma: 1004494027
Megvalósítás helye: Besenyszög 5071 Temető utca Hrsz: 59/2
Támogatás nettó összege: 6 643 059 Ft
Megvalósítás ideje: 2012. április 1- 2014. december 31.

KA Besenyszögi Római Katolikus Egyházközség a 76/2011 (VII. 29) VM rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatás jogcímre, "Hagyományokat őrző, kiállító-, bemutatóhelyek, illetve helyi kulturális-, közösségi-, és szórakozási helyek fejlesztése" - Történelmi, kulturális és erkölcsi értékek megőrzése Besenyszögön a temető kápolna felújításával címmel 2011.11.13-án pályázatot nyújtott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Az illetékes Leader HACS: Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület.

A projekt kapcsán megvalósult:

A projekt megvalósulása során a temető kápolna belső felújítása, a beltéri padlóburkoló lapok cseréje, fa födémszerkezetre épített, egyedi fa -könnyűszerkezetű álmennyezet elbontása és helyette új mennyezet készítése történt meg. A falszerkezet lábazat utólagos vízszigetelése belső oldalról vágott technológiával. Komplett új elektromos hálózat épült, új beltéri fali és mennyezeti lámpatestek elhelyezése történt meg. Az elkészült vízszigetelés után kijavításra került a sérült belső vakolat, falszárító lélegző vakolattal, majd páraáteresztő mészfestés került fel.

A különböző eszközök is beszerzésre kerültek:
40 db szék
1 db laptop
1 db elektromos zongora
1 db keresztoltár+tartozékai
kiadványok kiadása.

Elérhetőség:
Besenyszögi Római Katolikus Egyházközség
Besenyszög 5071 Szabadság tér 12.
Képviselő: Galsi János
Tel: 06/30-6550387
e-mail cím: kerjanos@t-online.hu

Besenyszög, 2015. január 5.

Tájékoztató Tiszasülyi Községi Polgárőrség LEADER projektjének megvalósításáról. 2014. 12. 18.

Projekt címe: A közbiztonság növelése Tiszasülyben térfigyelő rendszer kiépítésével
Kedvezményezett: Tiszasüly Községi Polgárőrség
Megvalósítás helye: 5061 Tiszasüly Kiséri út 21.
Jogcím: Közösségi célú fejlesztés
Támogatási intenzitás: 100 %
Támogatás bruttó összege: 7 539 977Ft
Megvalósítás ideje: 2013. december 20.-2014. november 10.


A Tiszasülyi Községi Polgárőrség a 35/1013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcímben 7 539 977Ft bruttó támogatást nyert.

A fejlesztés eredményeként megvalósult Tiszasülyön
Térfigyelő kamerarendszer kiépítése,
Térfigyelő kamerarendszer teljes kiépítése,
Térfigyelő kamerarendszer szerverének kialakítása,
Központi átjátszó állomás kialakítása,
Szórólapok készítése,
Projekttábla készítése arculati elemekkel.

Tiszasüly Községi Önkormányzat és a Tiszasülyi Községi Polgárőrség felismerte, hogy 1800 lakos körüli Tisza menti településen magas a magát megvédeni nem képes elöregedett lakosság aránya, így még fontosabb feladat a közbiztonság helyzetének állandó javítása a településen, melyet eredményesen támogat a kamerarendszer.
Tiszasüly településen és a környékbeli településeken a fejlesztés eredményeként javul a közbiztonság.
A polgárőrök éjszakai járőrözésének eredményességét jól egészíti ki a térfigyelő kamerarendszer kiépítése.

Elérhetőség:
Kedvezményezett: Tiszasüly Községi Polgárőrség
Ügyfél címe: 5061 Tiszasüly, Kiséri út 21.
Telefon: 06/70/315-45-40
E-mail: phsuly@dunaweb.hu
Szervezet képviselője: Kovács István

 

Beszámoló - Nagykörűi Templom felújítása 2014. 12. 17.

BESZÁMOLÓ 2014. 11. 25.
BESZÁMOLÓ
A Közöld Alapítvány által beadott - a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében megvalósított "Egészséges No - Egészséges Család" - Prevenció a nok egészségéért elnevezésu projektjérol.
1./ Alapadatok:
Támogatási határozat azonosító: 1620805316
Támogatási kérelem iratazonosító: 8552272328

A projekt hosszú távú, általános célja az életminőség javítás, azaz a térség lakossága közérzetének, egészségi állapotának javítása az egészségtudatosság elvének terjesztésével a KTZVE térségben.
Ennek érdekében a lakossági preventív szűrővizsgálatok népszerűsítése, valamint a nem népegészségügyi szűrővizsgálatok közé tartozó preventív szűrések elvégzése történt elsősorban a nők körében (Mottónk: Egészséges nő - egészséges család). Ennek oka, hogy a térségben élő lakosság egészségi állapota folyamatosan romlik, magas az elöregedési ráta. Egészséges családok ott élnek, ahol a nők is egészségesek, egészségtudatosak. Az emlőrák hazánkban is a leggyakoribb és a legsúlyosabb női rosszindulatú daganat. Magyarországon évente 2500-an halnak meg emlőrákban, és körülbelül 6000 új esetet diagnosztizálnak. A nők legtöbbször nem ismerik a helyes önvizsgálati módszereket, félnek elmenni orvoshoz, szükség van egészségtudatosságuk növelésére. Így a projekt Egészségmegőrző prevenciós rendezvénysorozat megvalósítását célozta 3x2 nap, napi 10-18 óra időtartamban. A célcsoport: a KTZVE kistérség 12-70 éves lakosai, elsősorban a nők.
Egészségmegőrzéshez kapcsolódó vizsgálatokat végeztünk: vérnyomásmérést, vércukorszint mérést, testsúly- és zsírmérést. A keringési betegségek szűrését is szolgáló húgysavmérést is végeztük, amennyiben a rizikófaktor érték azt indokolta. Erre külön tesztet töltött ki a páciens beleegyezésével a szakápoló személyzet, melyben a rizikófaktorok un. SCORE - European High Risk Chart felmérése történt. Mindezt a szakápoló személyzet a személyiségi adatvédelemre való tekintettel dokumentálta. A vizsgálatokat térítésmentesen biztosítottuk.
Nem népegészségügyi szűrés keretében: Somatoinfra szűréssel a női emlő megelőző fájdalommentes szűrését bonyolítottuk, mellette a nők számára az emlők önvizsgálatát mutattuk be újszerű gyakorlati módszerrel, un. Emlővizsgálat demonstráció keretében. A nők minél szélesebb elérése érdekében szemléltető emlővizsgálatot bemutató kisfilmet és egyéb egészségmegőrzést szolgáló kisfilmet is bemutattunk. Helyi termékek bemutatását, népszerűsítését vállalta még a rendezvénysorozatban Alapítványunk. Az egészséges élelmiszerek közül a helyi Kósa méhészet mézei, a nagykörűi Suttogó Lovasudvar és Étterem lekvárjai és a Suttogó kézműves termékei, valamint Kis Gabi nemez kézműves műhely termékeik kerültek bemutatásra, valamint különböző helyi termékek, élelmiszerek kóstoltatása valósult meg.
Minden programelemhez térítésmentes részvételt biztosított az Alapítvány. A rendezvény lebonyolítását hosstesek, egészségügyi szakemberek segítették.
A rendezvényen biztosítottuk Egészségmegőrző kiadványok - testi, lelki egészséget elősegítő könyvek elérését,


Közöld Alapítvány

Beszámoló Nagykörűi Plébánia felújítása és tematikus út kialakításáról 2014. 11. 05.

Beszámoló Helyi gyógy- és fűszernövény termesztése, feldolgozása és értékesítése képzéshez 2014. 10. 28.

MINDEN SZÍN ALATT… 2014. 10. 14.

"Minden SZÍN alatt…" címmel nyert 11.811.439.- Forint (€ 40408,61) vissza nem térítendő támogatást a Besenyszögért Alapítvány a vidékfejlesztési miniszter 35/2013. (V.22.) VM rendeletére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtott támogatás keretében meghirdetett pályázaton. A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás keretében valósult meg, a támogatás intenzitása 100%.


A projekt célja olyan közösségépítésre is alkalmas tér (szín) kialakítása volt, amely alkalmas a hagyományok megőrzésére és átörökítésére azáltal, hogy bemutatja a paraszti gazdálkodás, a háztáji gazdálkodás, valamint a községben élő vagy a közelmúltban még gyakorlatban működő népi kismesterségek eszközeit. A komplex fejlesztés keretében az szín építése mellett információs tablók is kihelyezésre kerültek, a községet bemutató marketing kiadvány létrehozására és átadó rendezvény lebonyolítására is sor került, ahol az általános iskolás korosztály "Ki-mit-tud" keretében adhatott számot a néprajzi-, kulturális értékekkel kapcsolatos tudásáról. A projekt az alábbi tevékenységeket foglalta magában:

Szín építése
A projekt legfontosabb eleme egy kb. 120 m2 alapterületű szín építése volt, amely a háztáji gazdálkodást, népi kismesterségeket, a paraszti kultúra és a térségre jellemző 19-20. századi értékeit bemutató közösségi térként funkcionál. A szín alatt többféle tevékenységet bemutató tárgygyűjtemény került kihelyezésre több témakörben. A kiállítandó eszközök a Besenyszögért Alapítvány kezelésében állnak.

Információs tablók készítése
A kiállított eszközökről információs tablók nyújtanak információt. A projektben 6 db nagyméretű (kb. 75 cm x 105 cm) információs tabló készült az alábbi témakörökben:
1. Kenderfeldolgozás, eszközei, munkafolyamat
2. Répaföld-művelés (takarmányrépa -répacsík-előállítás, cukorrépa) répaföldek művelése, eszközei
3. Szemnyerés: kézicséplés (gabona, napraforgó) cséphadaró-használat, kukoricadarálás
4. A kötélverő munkája
5. A tímár-, szíjgyártó munkája
6. A kerék (állati vontatású eszközök mechanikája, működése, az eszközgyártás és részmunkafolyamatai

Marketing kiadvány
A bemutatótér építése mellett helytörténeti kutatásokra is sor került tíz témakörben (néprajz, paraszti kultúra, történelem, környezet, stb.). A kiadvány a települést és annak hagyományait, néprajzi, történeti, természeti értékeit is népszerűsíti és 1.000 példányban kerül nyomtatásra a kötelező logók és arculati elemek feltüntetésével.

Átadó rendezvény
A szín, az információs tablók és a marketing kiadvány elkészülte után 2014. október 10-én került sor egy ünnepélyes átadó rendezvény lebonyolítására. A rendezvény keretében az általános iskolás korosztály számára "Ki-mit-tud"-ot rendeztünk. A gyerekek itt számot adhattak a népi kultúrával, paraszti-, háztáji gazdálkodással kapcsolatos ismereteikről, miközben helyi fellépők szórakoztatták a résztvevőket olyan bemutatókkal és foglalkozásokkal, mint tímár- és szíjgyártás, kukorica-csutka baba készítés és egy tárlatvezetésen is részt vehettek a látogatók, ahol az állati vontatású eszközök kerültek bemutatásra.

Bővebb információ:
Besenyszögért Alapítvány, Molnár Melinda
Cím: 5071 Besenyszög, Dózsa György út 4.
Telefon: +36 20 230 5650
E-mail: molmel65@gmail.com

2014. október 13.

Beszámoló rendezvény megvalósításról - 4. Laki Imre Emléktorna - Szászberek, 2014. szeptember 13. 2014. 10. 10.

Pályázó: Szászberek Sportegyesület, 5053 Szászberek, Béke u. 1.
Projekt címe: Egészséges életmódra nevelő térségi sportprogramok Szászberken
Projekt részeként megvalósult rendezvény: 4. Laki Imre Emléktorna
Helye és időpontja: Szászberek, Sportpálya 2014. szeptember 13.


A 4. Laki Imre Emléktornán egész napos ingyenes programok közül a fiatalkorúaktól az idősekig mindenkinek kínált kellemes és tartalmas időtöltést a Szászberek Sportegyesület.
Bár a barátságtalan időjárás nem kedvezett a rendezvénynek, már a délelőtt során gyülekezett a közönségünk, így a 12 órától kezdődő nótaszóra már szép számban sereglettek össze. A Laki Imre Emléktáblánál az idei évben is tartott megemlékezést a sportegyesület, amit a hosszas előkészítő munkát követően megjelent, a helyi sportélet megismertetését és népszerűsítését célzó könyv bemutatója követett. Ezután kezdődött az emléktorna, melyen régi nagy riválisok öregfiúk csapatai játszottak barátságos mérkőzést. Az 1. helyet a korábbi évekhez hasonlóan Újszász szerezte meg, míg a 2. helyezett a helyiek nagy örömére idén Szászberek lett, maga mögé utasítva Besenyszög és Jászalsószentgyörgy csapatát. A díjak kiosztását követően közös vacsora mellett nosztalgiáztak a sportolók és sportbarátok.

A délután folyamán kisebb ünnepség keretében Szászberek községért díjak is átadásra kerültek, majd fellépett többek között a zagyvarékasi Holdfény Mazsorett csoport, a Dalma Dance tánccsoport, Gombai Levente és Czeglédi Laura versenytáncosok, bemutatót tartottak az Újszászi Szász- Fight Klub versenyzői.

Az este folyamán a nagy sikerrel mutatkozott be a NAB Acoustic zenekar, újra láthatta a hazai közönség a szászbereki származású, és egyre népszerűbb Laki Péter műsorát. Sztárvendégünk volt Szekeres Adrien, aki színvonalas, magával ragadó műsorával az ismét borongóssá vált időben is remek hangulatot teremtett. A zagyvarékasi Dream Dance Mazsorett és Showtánc csoport látványos fellépésével folytatódott a program. Ezt követően kezdetét vette a mulatság Kocsis Janika műsorával, aki fergeteges hangulatot teremtett.

A nap folyamán kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, és egész nap ingyenes volt számukra az ugrálóvár, valamint a trambulin is.
Bár az időjárás az idei évben sem fogadta kegyeibe a rendezvényt, mégis több szász látogatónak tudtak a szervezők tartalmas és szórakoztató programokat kínálni az egészséges életmód jegyében a projekt keretében.

     

JELES NAPOK A SZENTEK TÁRSASÁGÁBAN 2014. 10. 01.

"Jeles napok a szentek társaságában" címmel nyert 4.999.180.- Forint (€ 17.102,9) vissza nem térítendő támogatást a Besenyszögért Alapítvány a vidékfejlesztési miniszter 35/2013. (V.22.) VM rendeletére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtott támogatás keretében meghirdetett pályázaton. A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás keretében valósult meg, a támogatás intenzitása 100%.


A projekt közvetlen célja olyan rendezvények lebonyolítása volt, amely a néphagyomány jeles napjainak szentek életéhez kapcsolódó egyházi eredetét, az év egyházi ünnepeinek a rendjét, az egyházi ünnepköröket tárgyalja, az ehhez tartozó bibliai részeket feldolgozza. A katolikus egyház ezer éve szervező ereje a magyarságnak. Az ezer év alatt kialakult, átalakult néphagyományaink gyökere az ősi hitvilágunk beágyazódása a katolicizmusba. ennek megértése, az egyház ünnepek és népi tradíciók szokásvilágának egybekapcsolódásának megértése, a vallási hagyományápolás a rendezvénysorozat megvalósulásának célja. A rendezvények a helyi erőforrásokra (pl. papi-, egyház-, és bibliatörténeti tanácsadás) építve segítették a szentek életének, biblia részeinek hónapokban rendbe szedett néphagyomány jeles napjainak a feldolgozását. A rendezvények helyi egyházi és világi összefogással valósultak meg, egyúttal helyi hagyományaink sajátosságára, jellegzetességeire is fókuszáltak, ezáltal átörökítés is történt. Az ismeretszerzésen-, feldolgozáson túl a közösségben végzett szabadidő hasznos eltöltése a közösségi összefogást erősítette.

Bővebb információ:
Besenyszögért Alapítvány, Molnár Melinda
Cím: 5071 Besenyszög, Dózsa György út 4.
Telefon: +36 20 230 5650
E-mail: molmel65@gmail.com

2014. október 1.

Beszámoló rendezvény megvalósításról 2014. 09. 22.
HAGYOMÁNYŐRZÉS ÉS HAGYOMÁNYTEREMTÉS ZAGYVARÉKASON B E S Z Á M O L Ó
A rendezvény célja:
A hagyományok tisztelete, azok továbbvitele nemzedékről nemzedékre, az őseink és a magunk tisztelete, megbecsülése. Az együvé tartozás érzésének erősítése jóban, örömben és bajban.
A hagyományok őrzése nem csak a családok, barátok kötelékeit erősíti, hanem egy nagyobb közösséghez való tartozás hitvallása is.

A rendezvény bemutatása:
Második alkalommal került megrendezésre a Zagyvarékasi Sportegyesület szervezésében a hagyományőrző és sportnapi rendezvény, amely az MVH támogatásával valósulhatott meg. A Z.K.S.E. keretében 11 szakosztály működik. Asztalitenisz, atlétika, aerobik, lovas, íjász, mazsorett, labdarugó, motoros, tollaslabda, kézilabda, egykerekű.
Fontos a községünk életében ezen szakosztályok működtetése, célunk, hogy a sportolni vágyó fiatalok kedvükre választhassák meg sporttevékenységüket. Ez a rendezvényünk is igyekszik bepillantást adni a sport szeretetére való nevelés mellett a népi hagyományőrzésre, ápolásra is.

Éppen ezért olyan kulturális műsorokat, kézműves tevékenységeket válogattunk a napi programunkba, amelyek látványosan támogatták ezen célkitűzéseinket.
10 órakor Jánosi József polgármester úr köszöntőjével indult a nap. A színpadi műsort a legkisebbekkel kezdtük el. A zagyvarékasi Égszínkék Óvoda gyermekei néptánc műsorral kedveskedtek az egybegyűlteknek. Gyönyörű népművészeti ruhájukba, mosolyogva, jókedvűen táncoltak, énekeltek. Az óvodában nagy hangsúlyt fektetnek a népi hagyományok ápolására, éppen ezért elengedhetetlen a legkisebbek jelenléte, akik színvonalas kis műsorukkal nagy tetszést arattak.

Őket követte a Dream Dance mazsorett csoportos lányok és fiúk színpompás bemutatója a legkisebbektől a legnagyobbakig. A lányok profi módon adták elő produkciójukat. Nem maradtak el az idősebb korosztály képviselői sem, mert a törökszentmiklósi néptáncosok fiatalos lendülettel fergeteges műsort adtak elő.
Földes Imre és Mészáros István énekesek nótacsokrai, illetve Lipták János versei most is nagyon színvonalasak voltak.

A Kékibolya Műkedvelő Művészeti Csoport nem adta alább jókedvvel, szakmai hozzáértéssel összeállított táncos műsora nagy sikert aratott.
Délután az újszászi Nosza Mamik lendületes Macskás ill. Ír Táncuk kápráztatott el bennünket. Sokakat meglepett lendületük, ötletességük, színvonalas táncuk.
Közben a Kisszög más részein is zajlottak az események: a fogathajtók, a díjugratók mérhették össze tudásukat, lovaikat. Igazi versenyt rendeztek a lovas pályán, amire sokan kíváncsiak voltak és szurkolhattak kedvenceiknek, a házigazdának, Kézér Imrének és meghívott vendégeinek, Révész Atillának, akit szerencsének és tudásának köszönhetően, győztesként tapsolhattak, köszönthettek ezen a napon.
Szabó Csaba díjugrató ifjúsági csapata lelkes és ügyes versenyzői is sok érdeklődőt vonzott a versenypálya mellé.

Az érdeklődők az íjászok jurta sátrába is betekintést tehettek, érdekes látnivalóban lehetett részük az ide látogatóknak. Akik szerették volna kipróbálni az íjakat azok lőhettek céltáblára, ileltve Kovács Boglárka és Lakatos Tamás segítségével 3D-s állatokra is.
A színes programok közül a rendezvény látogatói találkozhattak Ecseki Nándor asztaliteniszezőnkkel, a zagyvarékasi születésű Ifjúsági Európa Bajnokkal. Kipróbálhatták adogatásait, versenyezhettek vele.
Láthatták az újszászi lábtoll labdások bemutatóját, az Európa Bajnok Tóth Gáborral.
Atlétika pályán Kurucz Gyula Senior Európa Bajnok mutatta be versenyszámait és ki próbálhatták érdeklődőink, vendégeink az atlétikai versenyszámok eszközeit.

Volt itt kispályás foci, kézilabda, fergeteges ugráló kötelezés, gyorsasági motorsport bemutató, tollaslabda bemutató.
A Zagyvaparti Egyesület saját készítésű játékaival is játszhattak a kilátogatók.
Aki szerette volna kipróbálni kézügyességét a népművészet mestereitől leshette el és próbálhatta ki azokat a JNSZ. megyei Népművészeti Kézműves Egyesület asztalainál. Kosarat fonhattak, fafaragás mesterségét tanulhatták, gyöngyöt fűzhettek, bőr és hímzés technikájával ismerkedhetett, aki éppen arra járt. Sokan próbálkoztak a népi hagyományok mesterségeivel.

Találkozhattak Kuruc kori katonai viseletbe öltözött vendégekkel, akik fegyvereiket is bemutatták és kínálták vendégeinket "Arató falatokkal". Kuruc kori történelmi jelenetet is bemutattak az érdeklődőknek.
Az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület hagyományos ételeit kóstolhatták a rendezvény látogatói. Akik megéheztek, finom hurkát és házi készítésű süteményeket, pogácsát, rétest, görhét, fonott kalácsot, stb. kóstolhattak.
Szép napsütéses időnk volt, kellemes egész napot tölthetett el kicsi és nagy, idős és fiatal augusztus 24-én. Jó volt látni a sok megelégedett, mosolygós arcot, jó volt hallani a köszönő szavakat!

Zagyvarékas, 2014. augusztus 28.

Nagy Gábor
Községi Sportegyesület Elnöke

Beszámoló rendezvény megvalósításról 2014. 09. 22.

A projekt adatai:
Projekt címe: "Szajoli közösségi hagyományokat bemutató kiállítás megrendezése, közösségi tér felújítással"
A megítélt támogatás: 3.936.059.- Ft.
Kedvezményezett: Szajoli Vasutaskör Egyesület


Egyesületünk a Darányi Ignác-terv és az Európai Unió LEADER programjának támogatásával olyan fejlesztést valósított meg, ami látványos, szórakoztató és minden korosztály számára segít megismerni a szajoli vasutas hagyományokat. Összetartja a nyugdíjas és még aktív közösségeket. A Vasutaskör épületét 2-3 generációval ezelőtti vasutasok saját felajánlásból építették, éppen ezért a leszármazottakat érzékenyen érinti ezen hagyományok megőrzése.

A megvalósult pályázat keretében egy újabb tradicionális eszköz beszerzésére kerülhetett sor, ami gazdagítja a vasúttörténeti kiállítást. A belső felújításnak köszönhetően megvalósulhat egy állandó helyi kiállítás, mely a település vasutas hagyományait őrzi. Létrejött egy közösségi, kulturális és szabadidős célokat szolgáló tér.

A közösségi épület belső terének felújítása során aljzat és burkolat cserére került sor, valamint kialakításra került egy új vizesblokk. Mindennek köszönhetően a helyi civil szervezetek és a lakosság körében egyaránt kedvelt helyszín újra igénybe vehető sokrétű rendezvények megtartására, többek között táncos mulatságok, lakodalmak, családi rendezvények és egyéb összejövetelek.

Rendezvényeinkre és a megújult épület kihasználására várjuk a szajoli és más települések lakosait.
Fotók
       
 
       

Beszámoló nyílt napról, rendezvényről
Szolgáltatásfejlesztés a Szollagro Kft.-nél - 2014. 09. 20.
2014. 09. 22.

Telephelyfejlesztés a versenyképesség növelése érdekében Újszászon 2014. 09. 12.

Telephelyfejlesztés a versenyképesség növelése érdekében Újszászon 2014. 09. 12.

Beszámoló rendezvény megvalósításról - Egészségünkért, kultúránkért 2014. 08. 13.
TÁJÉKOZTATÁS RENDEZVÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

"Egészségünkért, kultúránkért" címmel nyert 1.059.385Ft vissza nem térítendő támogatást az Idősekért Alapítvány a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtott támogatás keretében meghirdetett pályázaton. A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás keretében valósult meg.

Az Idősekért Alapítvány az "Egészségünkért, kultúránkért" elnevezésű hagyományteremtő rendezvényt első alkalommal rendezte meg. A program célja nyílt kulturális-, hagyományőrző-, egészségnap lebonyolítása volt. Helyszíne az Alapítványnak is székhelyet adó Zagyvaparti Idősek Otthona volt.
Helyi igényekre épülő hagyományőrző közösségek bemutatása, kulturális programok, egészségügyi tájékoztató előadások és szűrések valósultak meg. A résztvevőknek a rendezvény alkalmával lehetőségük volt kapcsolatok teremtérésre. Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak.

A színpadon folyamatosan egymást követték a helyi és a térség településeiről érkező fellépők:
Kék Ibolya Népdalkör műsora Zagyvarékasról
Újszászi Liliom Néptánc és Hagyományőrző Egyesület műsora
Százszorszép Népdalkör műsora Újszászról
Az egészséges életmód fontossága - Szacskóné Kovács Orsolya a Zagyvaparti Idősek Otthona intézményvezető ápolójának előadása
Egy kis mozgás: Gyógytorna a mindennapokban - Lakatos Andrea gyógytornász
A homoktövis jótékony hatásai előadás
Nosza Mami műsora Újszászról
Sülyi Károly műsora
A színpadi programmal párhuzamosan a résztvevők megismerkedhettek homoktövis termékekkel és a Nép Díszítő Művészeti Szakkör munkáival. Egészségügyi szűrések zajlottak (testsúly-, testmagasság-, vércukor-, vérnyomásmérés).
A vendéglátásról a Zagyvaparti Idősek Otthona konyhája gondoskodott.

A rendezvényhez kapcsolódó megvalósult tárgyi eszköz beszerzések:
hangfal erősítővel 1db
mikrofon 2db
mikrofonállvány 2db
hosszabbító 5m 3db
összeszerelhető dobogó saját készítésű
kertiasztal 1db
kertiszék 50db
kertipad (öntvény oldalú, keményfa) 4db
napernyő 6db

elkészült egy A/3 projekt tábla
kifizetésre került Sülyi Károly művész
a rendezvényről információt adtunk az Új Néplap hasábjain
az Alapítványt és az idősek otthonát népszerűsítő kiadvány készült 1000db
adminisztrációhoz irodaszert vásároltunk

Újszász, 2014. augusztus 22.
Bakó Józsefné
Idősekért Alapítvány Kuratóriumának elnöke
5052 Újszász Akácfa út 90.

Fotók
       

SZABADIDŐS FEJLESZTÉS RÁKÓCZIFALVÁN 2014. 08. 07.
SZABADIDŐS FEJLESZTÉS RÁKÓCZIFALVÁN

"Szabadidős fejlesztés Rákóczifalván" címmel nyert 6.460.028.- Forint (€22.100,67) vissza nem térítendő támogatást Rákóczifalva Városi Önkormányzata a vidékfejlesztési miniszter 35/2013. (V.22.) VM rendeletére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtott támogatás keretében meghirdetett pályázaton. A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás keretében valósult meg, a támogatás intenzitása 100%.

Rákóczifalva város belterülete: 3,1 km2. Lakossága: 5 542 fő. Rákóczifalva város észak-nyugati részén nem volt biztosított a gyermekek számára játszótéri lehetőség, amellyel lefedhető lett volna a város ilyen irányú igénye. A településünkön csak egy játszótér volt elérhető, ami az európai uniós követelményeknek is megfelelt.

A terület kiválasztásánál fontos szempont volt az is, hogy a kijelölt terület a sportpálya területén található, ami szintén önkormányzati tulajdonban van, így tulajdonképpen a nagyobb gyerekek a játszótéren kívül, a sportpálya teljes területét - különböző sportokra - is igénybe vehetik. Ezen a helyen régebben is volt játszótér, de az ide elhelyezett játszótéri eszközök elavultak és életveszélyesek lettek, ezért azokat le kellett szerelni. Amikor a játszótér működött nagy volt a látogatottsága, és a gyerekek és a szülők között egyaránt közkedvelt volt.

A projekt megvalósítása során egy korszerű, Európai Unió szabványainak is megfelelő játszótér került létrehozásra, amely a településen lakógyerekek és szüleik igényeit egyaránt kiszolgálják.

Jelen projekt keretében a következő eszközök kerültek beszerzésre:
1 db MA-FA-JA lovacska lengőhinta
1 db MA-FA-JA kétüléses hintaállvány lapülőkével
1 db kétszemélyes mérleghinta
1 db MA-FA-JA láncos egyensúlyozó híd
1 db MA-FA-JA négytornyos játékvár
1 db CLIMBERNET fészekhinta
1 db Fito System póni rugós ügető
1 db MA-FA-JA kötélpálya, ülő használatú
Egyéb kiegészítő eszközök a játszótér kialakításához:
3 db MA-FA-JA játszótéri pihenőpad
2 db MA-FA-JA játszótéri fa hulladéktároló
1 db MA-FA-JA fa kerékpártároló 6 állásos
24m2 esésvédő burkolat

Bővebb információ:
Rákóczifalva Városi Önkormányzat, Holczman Katalin
Cím: 5085 Rákóczifalva, Szabadság tér 2.
Telefon: +36 56 889 730
E-mail: epitesugy@rakoczifalva.hu

Fotók
       
     

Beszámoló rendezvény megvalósításról - Rákóczi Sokadaloml 2014. 07. 29.
TÁJÉKOZTATÁS RENDEZVÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

"Rákóczi sokadalom" címmel nyert 4 047 633 Ft (13847,52 EUR) vissza nem térítendő támogatást a Rákóczi Néptáncegyüttes a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtott támogatás keretében meghirdetett pályázaton.
A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás keretében valósult meg. A támogatás intenzitása: 100 %

Egyesületünk a "Rákóczi Sokadalom" elnevezésű hagyományőrző rendezvényt első alkalommal rendezte meg. Célunk volt, hogy a helyi és a térségben működő civilszervezetek megismerjék egymás tevékenységét, kapcsolatot alakítsanak ki egymással, a már meglévő kapcsolatok tovább mélyüljenek. A résztvevők bemutathassák tevékenységüket- korosztálytól függetlenül- az érdeklődőknek. A helyi lakosoknak és idelátogató vendégeknek jó alkalom volt ez a nap arra, hogy kikapcsolódjanak a színpadon zajló programok által, nyitottá váljanak eltérő műfajokra, tovább éltessük helyi hagyományainkat.

A színpadon folyamatosan egymást követték a helyi és a térség településeiről érkező fellépők:

Tisza Táncegyüttes, Tiszán Túl Táncegyüttes, Szandaszőlős Táncegyüttes, Cuháré Néptáncegyüttes Táncorgók Néptánccsoport, Madárbarát és Természetvédő Kör citerazenekara, Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület, Rákóczi Néptáncegyüttes, élőzenével kísért: Böröcz Balázs és zenekara.
Íráselemző, bűvész, gyermekkoncert, nóta-, operett műsor, sztárvendég, táncprodukció, tűzzsonglőr csoport és utcabál szórakoztatta az egyéb műfaj kedvelőit. Az Emberkék az Emberért Egyesület tagjai egész nap játszóházat tartottak a gyerekeknek. Az érdeklődők a rendezvénnyel párhuzamosan a helyi termékekkel is megismerkedhettek.
A műsort Molnár Róbert vezette, a hangtechnikát Kelemen László kezelte, a fellépők ételeiről a Csüllög és Fia Kft. gondoskodott.

A rendezvényhez kapcsolódó megvalósult tárgyi eszköz beszerzések:

2 db férfi csizma
8 db karaktercipő
1 db rendezvénysátor
2 db hangsugárzó
2 db mélysugárzó hangfal
1 db 3 csatornás végerősítő
2 db szatellit állvány
1 db 8 csatornás keverőpult
4 db 9 m hangfalkábel
3 db mikrofon
3 db mikrofonállvány

elkészült egy A/3 projekt tábla
kifizettük a rendezvényhez kapcsolódó jogdíjakat

Rákóczifalva, 2014. július 28.

Hőnyiné Nagy Erzsébet elnök
Rákóczi Néptáncegyüttes
5085 Rákóczifalva
Május 1. út 8.
tel.: 70 388 2492

Fotók
       

HAGYOMÁNYŐRZŐ TÁBOROK BESENYSZÖGÖN
2014. 07. 22.
HAGYOMÁNYŐRZŐ TÁBOROK BESENYSZÖGÖN

"Kultúra-túra" címmel nyert 4.998.860.- Forint ( 17.101,81) vissza nem térítendő támogatást a Besenyszögért Alapítvány a vidékfejlesztési miniszter 35/2013. (V.22.) VM rendeletére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtott támogatás keretében meghirdetett pályázaton. A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás keretében valósult meg, a támogatás intenzitása 100%.

A projekt keretében helyi jellegzetességekre, hagyományokra, kulturális és természeti értékekre épülő szabadidős programok megvalósítására került sor, amelyek közül legjelentősebbek a nyári időszakra tervezett szabadidős táborok voltak, amelyet a helyi kultúrát és értékeket bemutató egynapos programok előztek meg.

A projekt közvetlen célja olyan hagyományőrzésen és környezettudatos nevelésen alapuló nyári táborok (szabadidős kezdeményezések) és rendezvények megszervezése és lebonyolítása volt, amelyek a szabadidő hasznos eltöltésén kívül a hagyományok őrzését és a közösségi összefogást is erősítik. Hosszabb távú cél ezzel a helyi kismesterségek, hagyományok megőrzése és átörökítése a fiatalabb generáció, elsősorban az ifjúsági korosztály számára, a helyi identitás növelése által a térség lakosság-megtartó erejének fokozása volt.

A program keretében 2013. őszi-téli időszakában "Ismerd meg a múzeumot!" címmel két alkalommal egynapos program megvalósítására került sor, ahol a résztvevők megismerhették a múzeumi tárgygyűjteményt, népi kismesterségekkel ismerkedtek, hagyományőrző foglalkozásokon vettek részt. A programok eredményeként a résztvevők kapcsolatba kerültek a helyi néprajzi és kulturális értékekkel, megismerkedtek a népi kultúrával.

A 2014. június 30. és július 18. között megvalósult hagyományőrző táborokban a gyermekek interaktív módon ismerkedtek meg a térségre jellemző és az alapítvány által kezelt néprajzi gyűjteménnyel, a múzeummal és a településre jellemző kulturális és természeti értékekkel. Kipróbálták a térségre jellemző népi kismesterségeket (kosárfonás, szappanfőzés, agyagozás), helyi iskolások által előadott néptánc bemutatón és táncházban tanulhattak, egész napos hagyományőrző foglalkozásokon vettnek részt, kipróbálták a kenyérkészítést és kenyérsütést, kézi őrlést, csiga készítést, rongyszőnyeg szövést, szövést, lexikális tudásukat a régi korok eszközeiről elméleti és gyakorlati módon fejlesztették képzett foglalkozásvezetők, előadók segítségével, valamint megkóstolhatták a helyben készült termékeket is.

Beszerzésre került két db kézi gabonaőrlő malom, 1 db lekvárfőző üst és 2 db sajtprés is, amellyel helyi alapanyagokból lehet fenntartható módon, nagyanyáink receptjei alapján helyi termékeket készíteni, amely amellett, hogy őrzi a hagyományokat, a fenntartható életmód kialakítását is segíti. A gyermekek kirándulásokon vettek részt a "Millér-parti tanösvényen", valamint bemutatásra kerültek a község épített értékei is, lovasíjász bemutatót is láthattak.

Bővebb információ:
Besenyszögért Alapítvány, Molnár Melinda
Cím: 5071 Besenyszög, Dózsa György út 4.
Telefon: +36 20 230 5650
E-mail: molmel65@gmail.com

2014. július 22.

Beszámoló 2014. 06. 27.
L E A D E R

Hagyományokat őrző kiállító-, bemutatóhelyek, illetve helyi kulturális-,
közösségi-, és szórakozási helyek fejlesztése pályázat - 1021518
MVH regisztrációs szám: 1005351495
pályázati azonosító: 8323872164, iratazonosító: 1436320700

Zagyvaparti Egyesület
5051 Zagyvarékas, Táncsics út 25.

Beszámoló

Kedvezményezett: Zagyvaparti Egyesület
Székhely: 5051 Zagyvarékas, Táncsics út 25.
Megvalósítás helye: 5051 Zagyvarékas, Rákóczi út 34
Ügyfél-regisztrációs szám: 1005351495
Pályázat nyilvántartási száma: 8323872164
Jogcímkód: 1021518
Támogatási határozat iratazonosítója: 1436320700
Támogatás bruttó összege: 6.590.685.-Ft
Kivitelezés kezdete: 2012.06.10.
Kivitelezés vége: 2014.05.30.

A Zagyvaparti Egyesület a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatás jogcímre, "Hagyományokat őrző, kiállító-, bemutatóhelyek, illetve helyi kulturális-, közösségi-, és szórakozási helyek fejlesztése" - Faluház-tájház kialakítása címmel 2011.12.02-án pályázatot nyújtott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Az illetékes Leader HACS: Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület.

A pályázat kedvező elbírálásban részesült és bruttó 6.590.685.-Ft összegű támogatást kapott az Egyesület.

Régi álmunk vált valóra, a támogatással lehetőség nyílt a község részére Faluház kialakítása. Az elnyert összegből megvalósítottuk Zagyvarékas Község Önkormányzata által megvásárolt és az egyesület részére használatra bocsátott régi parasztház belső felújítását. Ezen kívül az alábbi bútorokat, eszközöket vásároltuk meg: szőnyeg, 15 m függöny, 6 karnis, 11 tölgyfaszék, 2 tölgyfa asztal, 4 vitrines szekrény, 4 kiállító vitrin, 1 vitrines fogadópult, 4 falivitrin, 40 képkeret, 1 számítógép asztal, komplett számítógép konfiguráció a hozzá tartozó programokkal és monitorral, projektor, fényképezőgép, videokamera.
Az udvaron rózsakert és őshonos cserjék kerültek kiültetésre, meghagyva a régi szőlő nagy részét. Felújításra került a régi góré, valamint a kút is.

Zagyvarékas Község Önkormányzata által is kiemelten támogatott projekt azt a célt szolgálja, hogy a falu lakosai, főleg az iskoláskorú gyermekek, megismerjék a község értékeit, a régi mesterségeket, foglalkozásokat, az előző korszakok szokásait, az emberek életkörülményeit.
A Damjanich János Általános Iskolával közösen azon szeretnénk dolgozni, hogy a gyermekek minél többet tudjanak meg a múltjukról és a község múltjáról is, jobban meg tudják érteni a falusi élet előnyeit és esetleges hátrányait is.

Az épület a külső felújítás és átadás után időpont egyeztetés alapján látogatható a nyitvatartási időben. Általános iskolások részére ismeretterjesztő órákat tervezünk megvalósítani, valamint családi rendezvényeket és egyéb programokat szervezünk.

Zagyvarékas, 2014. június 13.

Csasztvanné Ballók Éva
elnök

Tájékoztatás
2014. 06. 20.
  Projekt címe: A Hangtrend Kft versenyképességének növelése eszköz- és marketingfejlesztéssel
Pályázó neve: Hangtrend Kft.
Megvalósítási hely: 5062 Kőtelek, Rákóczi út 25. hrsz.: 25 - telephely
Támogatási intenzitás: 65%
Támogatás összege: 15 675 075 Ft
A projekt a 35/2013 (V.22.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló VM rendelet alapján a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesülete LEADER HACS felhívásán nyert támogatást.

A Hangtrend Kft. 2010-ben kezdte meg működését, és mind a mai napig folyamatosan bővülő ügyfélkörrel és eszközparkkal rendelkezik. A vállalkozás fő tevékenysége a rendezvénytechnikai szolgáltatás, mellyel a megrendelők számára magas színvonalú, professzionális eszközökkel biztosítják a rendezvényeik lebonyolítását. Cél magas színvonalú technikai eszközök beszerzése, a fiatal korosztály igényeinek megfelelő trend szolgáltatása, a kistérségben versenyképes hangosítási, rendezvényszervezési szolgáltatás biztosítása.
A beszerzendő eszközök ebben a minőségben térségünkben csak bérlés/kölcsönzés útján szerezhetőek be, olyan fővárosi illetve távoli székhelyű vállalkozásoktól, melyek a magas szállítási és egyéb költségek miatt szinte elérhetetlenné teszik ezt a szolgáltatás elérést. Ugyanakkor a KTZVE térségi fesztiválok, hagyományőrző rendezvények, koncertek, egyéb közösségi rendezvények egyre elterjedtebbek, és a kor igényeivel haladva szükséges a kistérségben is elérhető, újszerű minőségi szórakoztatási lehetőség realizálódása. Jelen pályázat a minőségi és energiatakarékos eszközök megfizethető áron történő bérlését megoldhatóvá teszi, elősegítve a térségi minőségi rendezvények megvalósítását, mely látogatókat vonz, turisztikai attrakció, valamint a térségi lakosság igényét is kielégíti.

A pályázat keretében beszerzésre került eszközök, marketing tételek:
1 színpad (40 db APQ Stage színpadelem), 24 db NICOLS PAR LED 128 FCB Full Color LED színes reflektor, 20 db INVOLIGHT LED reflektor fehér, Global Truss színpadfedés (készlet), ROBE fényvezérlő program, Apple monitor-számítógép, 40 db WIFI DMX jeltovábbító, Meglévő honlap fejlesztése, webáruház készítése.

Elérhetőség:
Pályázó: Hangtrend Kft.
Adószáma: 22912545-2-16
Szervezet képviselője: Kelemen Péter
Ügyfél székhelye: 5000 Szolnok, Városmajor út 44. 3/15.
Képviseletre jogosult telefonszáma: 06 30/645-1775
Képviseletre jogosult elektronikus levél címe: hangtrend@gmail.com

Tájékoztatás Nyílt napról
2014. 06. 20.
  Projekt címe: A Hangtrend Kft versenyképességének növelése eszköz- és marketingfejlesztéssel
Pályázó neve: Hangtrend Kft.
Megvalósítási hely: 5062 Kőtelek, Rákóczi út 25. hrsz.: 25 - telephely
Támogatási intenzitás: 65%
Támogatás összege: 15 675 075 Ft
A projekt a 35/2013 (V.22.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló VM rendelet alapján a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesülete LEADER HACS felhívásán nyert támogatást.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2013. október 15-ei Pályázatnak helyt adó határozatával a pályázat megvalósítása megkezdődött, és 2014. május 20-án befejeződött.

Az eszközök bemutatása nyílt nap keretében történt meg 2014. június 11. 10:00 órai kezdettel.

A pályázat keretében beszerzésre és bemutatásra került eszközök, marketing tételek:

1 színpad (40 db APQ Stage színpadelem), 24 db NICOLS PAR LED 128 FCB Full Color LED színes reflektor, 20 db INVOLIGHT LED reflektor fehér, Global Truss színpadfedés (készlet), ROBE fényvezérlő program, Apple monitor-számítógép, 40 db WIFI DMX jeltovábbító, Meglévő honlap fejlesztése, webáruház készítése.

Elérhetőség:
Pályázó: Hangtrend Kft.
Adószáma: 22912545-2-16
Szervezet képviselője: Kelemen Péter
Ügyfél székhelye: 5000 Szolnok, Városmajor út 44. 3/15.
Képviseletre jogosult telefonszáma: 06 30/645-1775
Képviseletre jogosult elektronikus levél címe: hangtrend@gmail.com

Beszámoló - Projektzárás - Szolgáltatásfejlesztés a Szolllagro Kft.-nél
2014. 06. 10.
Projekt címe: Szolgáltatásfejlesztés a Szolllagro Kft.-nél

Pályázó neve: Szolllagro Kft.
Megvalósítási hely: Nagykörű, Hrsz. 501.

Támogatási intenzitás: 65%

A projekt a 35/2013 (V.22.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló VM rendelet alapján a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesülete LEADER HACS felhívásán nyert támogatást.

A SZOLLLAGRO Kft. 2012-ben jött létre, fő tevékenysége gabonaféle termesztése. A vállalkozás új tevékenységet vezetett be, mely a térség igényei alapján került meghatározásra. A mezőgazdasági szolgáltatás végzéséhez már rendelkeztünk eszközökkel, azonban eszközparkunk hiányos volt. A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) közvetlen céljához igazodva, a vállalkozás fenntartható fejlesztéséhez voltak szükségesek a gépek, eszközök beszerzése, melyekkel munkahelyet teremtettünk egy olyan településen ahol magas a munkanélküliség. Az alföldi gazdálkodási hagyományok megőrzése érdekében tervezzük a jelenlegi 1-1,5 ha cseresznyése bővítését.

A projekt célja új mezőgazdasági szolgáltató tevékenység megkezdése, helyi termék előállítása, melyhez munkahelyteremtés is társul. Hosszú távú célja a térség vállalkozóival szembeni előny szerzése, a vállalkozás több lábon állásának, fennmaradásának biztosítása és a térség foglalkoztatási potenciáljának növelése.

A pályázat keretében beszerzésre került eszközök, gépek, marketing tételek:
1 db Cadoppi CA vízszivattyú, 1 db C.G.M 4D áramfejlesztő, 1 db Amazone ZA-M,
1 db Bauer öntözőcső köteg, 1 db XRX 5021 gép és 1000 db szórólap beszerzése,
valamint sajtófigyelés valósult meg.

A program egyéb közvetett eredményei:
- Szférák közötti együttműködése a projekt sikeressége érdekében.
- A vidékfejlesztést érintő intézkedések a vidéki térségben élők jövedelemtermelési lehetőségeinek és életminőségének javítására hivatottak, így a projektnek is célja, hogy a vállalkozás fejlesztésével, munkahelyteremtéssel és helyi piacok létrehozásával járuljon hozzá a térség fejlődéséhez.
- A létrehozott új munkahellyel javul a gazdasági és társadalmi kapcsolat, javul a település lakosságmegtartó aránya, mely végső soron a demográfiai helyzet javulását is biztosítja.

Elérhetőség:
Szolllagro Kft.
Szöllősi Lajos ügyvezető
Tel.: 06-30-282-19-32
E-mail: drszollosilaszlo@t-online.hu

"Egészség- és környezettudatos szemléletformáló rendezvények Besenyszögön" a Magyar-Német Baráti Társaság szervezésében
2014. 06. 03.

Polgárőr Egyesület tárgyi feltételeinek javítása 2014. 06. 02.
Polgárőr Egyesület tárgyi feltételeinek javítása

IV. (LEADER) tengely - Közösségi célú fejlesztés
Kedvezményezett: Zagyvarékas Községi Polgárőrség
Székhely: 5051. Zagyvarékas, Rákóczi út 56.
Megvalósítás helye: 5051. Zagyvarékas, Szabadság tér.
Jogcím: Közösségi célú fejlesztése
Célterület megnevezése: Közbiztonság megőrzése a Közép-Tisza-Zagyva térségben
Támogatás bruttó összege: 6.419.005.-Ft
Megvalósulás ideje: 2012.09.14 - 2014.05.16.

A projekt a 76/2011 (VII.29.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület 1021556 azonosítószámú, Közbiztonság megőrzése a Közép-Tisza -Zagyva térségben célterületre benyújtott pályázatának megvalósítása.
Zagyvarékas Község Polgárőrsége a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatás jogcímre benyújtott, "Polgárőr Egyesület tárgyi feltételeinek javítása" címmel 2011.11.14.-én pályázatot nyújtott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Az illetékes Leader HACS: Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület.

A pályázat kedvező elbírálásban részesült és bruttó 6.419.005.-Ft összegű támogatásban részesült az Egyesület.
EMVA LEADER pályázati támogatással, lehetőség nyílt a polgárőr egyesület részére szolgálati helyiség kialakítására és eszközbeszerzés révén felszerelések bővítésére. Az elnyert összeggel a következő eszközök kerültek az egyesülethez: 1 db számítógép konfiguráció, 1 db üzenetrögzítő telefon, 1 db mpf nyomtató, 1 db Windows 7 proffes, 1 db Windows 7 HOME P, 4 db PMR készlet, 1 db Pulsar Recon éjjellátó készülék, 1 db íróasztal, 4 db elektromos kerékpár, 10 db irodai szék, 1 db multifunkciós nyomtató, vagyis a szolgálat ellátásához szükséges elengedhetetlen felszerelések kerültek beszerzésre.

A Szolgálati Helység kialakításával (új vizesblokk kialakítása, villanyszerelés, festés, stb.) egy modern, XXI. századi a közösség érdekeit kiszolgáló fejlesztés valósult meg.

A Zagyvarékas Község Önkormányzata által is kiemelten támogatott projekt, azt a célt szolgálta, hogy minél hatékonyabb legyen a polgárőrség munkája, a pályázati forrásból támogatott szolgálati helyiség kialakításával, felszerelés, és formaruha vásárlás következtében a polgárőrök külső megjelenése egységessé vált, komfortérzetük nagymértékben javultAz Egyesület rendszeres járőrszolgálatot szervez a falu bel- és külterületére, egy szolgálatot 2 fő lát el. Az általános szolgálatokon kívül kiemelt szolgálatot is ellát az évkülönböző eseményeihez kapcsolódóan. A helyi lakosok nyugalmának, biztonságának és jó közérzetének érdekében szükséges a közbiztonság jó megszervezése és működtetése. Minden eszközzel megakadályozni a vagyon elleni és erőszakos fellépésekre irányuló cselekedeteket, ennek hatásaként a településen csökkent az elvándorlás, nőtt a betelepülők száma a stabil közbiztonságnak köszönhetően. A polgárőrség munkája azért is nagyon fontos, mert nincs állandó rendőri jelenlét Zagyvarékason.

A fenti fejlesztések által a javuló közbiztonság pozitív hatással lesz a településen gazdasági/kereskedelmi/ tevékenységgel foglalkozni kívánó cégek, egyéni vállalkozások elképzelései megvalósítására.
Elérhetőség:

Zagyvarékas Községi Polgárőrség
Polónyi László, elnök
+3620/927-9282

Fotók
       
       
   
       

Tájékoztató Leader projekt megvalósításáról
Nyílt nap - Hangtrend Kft.
2014. 06. 02.

Tájékoztató Leader projekt megvalósításáról
Besenyszögi Községi Polgárőr Egyesület - "Közbiztonság fejlesztése Besenyszögön"
2014. 06. 02.

TÁJÉKOZTATÁS!
Elkészült a térfigyelő rendszer Újszászon
2014. 05. 29.

TÁJÉKOZTATÁS
„A közbiztonság erősítése Szászberken” című projekt megvalósulásáról
2014. 05. 28.
Fotók
       

Projektzáró beszámoló
2014. 05. 13.
BHÍE íjászjurták beszerzése
Projektzáró beszámoló
  Pályázó neve: Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesület
Székhelye: 5071 Besenyszög, Rózsa krt. 34.
A pályázat címe: BHÍE íjászjurták beszerzése
A megvalósulás helyszíne: 5071 Besenyszög, hrsz. 503/30
Támogatási intenzitás: 60%
Projekt értéke: bruttó 9.182.735 Ft
A megvalósulás időpontja: 2012. december - 2014. május

A projekt a 76/2011 (VII.29.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület 1021457 azonosítószámú, Egészséges életmódra nevelés infrastrukturális feltételeinek javítása célterületre benyújtott pályázatának megvalósítása.

A fejlesztéssel az Egyesület tevékenységi körének és szezonjának növelését kívántuk elérni. A besenyszögi lődombon mindezidáig leginkább csak kellemes időjárási körülmények között tudtunk a célközönségünk (gyermekek, fiatalok, felnőttek a településről és a környékből) számára érdekességekkel szolgálni: Bemutatókat tartunk honfoglalás kori magyar őseink életmódjából.

A projektmegvalósítás által íjászbemutatóinkat 12 db, összesen hatféle új íjjal és céltáblával is tudjuk színesíteni. A különböző népek eltérő felépítésű íjai jól szemléltetik a célszerűséget, a használat és kultúrák közötti differenciákat. Míg az íjászatot csak a szabad ég alatt tudjuk végezni, egy másik harcművészeti tevékenységünket, a barantát akár már az újonnan vásárolt 3 jurtában is bemutathatjuk, gyakorolhatjuk, ahogy mesélhetünk az íjászatról, elmagyarázhatjuk fedett térben annak kialakulását, technikáját is.

Hagyományosan megrendezzük évente két rendezvényünket (lovas íjász és talpas íjász verseny), melyek kísérő programjai kézműves foglalkozások, ismeretterjesztő előadások szervezése, az ún. "jurtaakadémia". Az új jurtákkal már nem lehet számunkra akadály a rossz idő sem, programjainkat, vendégeinket immáron zárt térbe is be tudjuk vinni.
Évente sok alkalommal van módunk rendezvényeket, táborokat szervezni, mások meghívására azokon részt venni, így elengedhetetlenül szükséges, hogy tevékenységünket a pályázat során beszerzett fényképezőgéppel az utókor illetve a ma érdeklődőinek publikáljuk.
A pályázatok, a mindennapi adminisztráció, kommunikáció, honlapfejlesztés feladatának mind elengedhetetlen része a mobilitás, az állandó kapcsolattartás, amiben a támogatásból finanszírozott notebook és dokkoló nagy segítségünkre van.

Az egyre bővülő lehetőségeinkkel mind többen ismerik, szeretik és keresik Egyesületünk programjait, így a megvalósult beruházások jó hatással vannak népszerűsítésünkben. Ezáltal már az utóbbi egy évben is több meghívás és fellépés racionalizálódott, ami segíti működésünket, esetlegesen módot ad újabb fejlesztések megvalósításához, fogyó és kopó eszközeink karbantartásához, megújításához.

Elérhetőség:
Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesület
Tóth Patricia, elnökségi tag
+3620/981-6425

Beszámoló - Nyílt nap - Szolgáltatásfejlesztés a Szolllagró Kft.-nél 2014. 05. 05.

Tovább nő a közbiztonság Tiszavárkonyban
2014. 05. 05.
Tájékoztató Leader projekt megvalósításáról

A Tiszavárkonyi Polgárőr Egyesület a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák Leader fejezetének végrehajtásához 2013. 07. 10-én "A közbiztonság növelése Tiszavárkonyban térfigyelő kamerák elhelyezésével." címmel pályázatot nyújtott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal részére.

Az illetékes Leader HACS: Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület.

A pályázat kedvező elbírálásban részesült, és 7.331.926 Ft támogatási összeg lett megállapítva az Egyesület részére.

A projekt keretén belül 6 db térfigyelő kamera, és a működésükhöz szükséges eszközrendszer lett elhelyezve Tiszavárkonyban.

Árajánlatok alapján a kiválasztott kivitelező: Q-System Hungary Kft.

A térfigyelő kamerarendszer a felderítés mellett a megelőzés hatékony eszköze, melyek napjainkban egyre elengedhetetlenebbek. A kamerarendszer beüzemelése hozzájárul a lakosság biztonság érzetének növeléséhez, ezáltal az életminőség javításához.

Vereb István
elnök
Tiszavárkonyi Polgárőr Egyesület

BESZÁMOLÓ
2014. 04. 18.
Újszász Város piacát 2004 óta működteti a PIACCSARNOK Kft. Ennek ebben az évben éppen 10 esztendeje.

Kezdetben a Társaság grandiózus terveket szövögetett, több száz négyzetméternyi fedett, fűthető, üzleteket magába foglaló piaccsarnok építésében gondolkodott. Később, a realitás talajára állva, szerényebb elképzelés fogalmazódott meg a Társaság tagjaiban.

A PIACCSARNOK Kft a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtására kapcsán 2013.július 1-én "Piac Felújítása Újszászon" címmel nyújtott be pályázatot.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2013. november 4.-i Pályázatnak helyt adó 1623158219 azonosító számú határozatával a beruházás nyílt utat kapott.

A projekt kapcsán megvalósult:

- a piac teljes területének (cca. 1300 m2) térburkolattal történő lefedése
- 3 db új, fedett, oldalról nyitott, összesen 40 m2 alapterületű árusítóhely létesítése
- egy határoló oszlopsor kialakítása
- 8db fix (32 férőhely) kerékpártároló elhelyezése


A fejlesztés során nemcsak a piac került méltó körülmények közé, hanem településünk egy olyan közösségi teret kapott, mely a városi és egyéb kulturális rendezvényeknek tud helyszínül szolgálni.
A kivitelezés 2014. március 31.-én befejeződött, a megvalósult fejlesztést 2014. április 12.-én NYÍLT NAP keretén belül adtuk át a kereskedőknek, a vásárlóknak és a helyi lakosoknak.

PIACCSARNOK Kft.
privattransbt@t-email.hu
Újszász, Kossuth út 43.
Fotók
       

Emlékeztető 2014. 03. 10.
Az Öszirózsa Nyugdíjas Egyesület által beadott - a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím 8592275136 nyilvántartási számú pályázat keretében megvalósított rendezvényről.

a.) A rendezvény neve: Rékasi disznótoros
A rendezvény helyszíne: Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár, 5051 Zagyvarékas, Fekete Lajos út 1.
A rendezvény időpontja: 2014. március 01.

b.) A célcsoport megjelölése: Közvetlen célcsoport az Öszirózsa Nyugdíjas Egyesület, a Zagyvaparti Egyesület tagjai és a meghívott vendégek.

c.) A rendezvény céljának és eredményének rövid bemutatása: A rendezvény célja a mult évszázadban a falusi világra oly jellemzö disznótorok felelevenítése, életben tartása. Hagyományörzöen bemutatva ezt az egésznapos eseményt.

Kora reggel összegyűlt a lelkes "dolgozó"csapat és az elmaradhatatlan koccintást követöen elkezdödött a munka, a disznó kilehelte lelkét és szalmával böven megszórva megperzselték.
A böllér és segítői rövid idön belül megtisztították, kettévágták majd szétszedték a malacot és hozzáláttak a feldolgozásához.
Az egyesület tagjai segítségével megtisztították a hagymát, aminek egy része a reggeliként felszolgált hagymás vér alá került. Hamarosan főtt a hagyományos orja leves, töltötték a kolbászt, keverték a rizst a hurkának és sült a pecsenye.
Dél körül gyülekeztek a vendégek és a fellépők. Ebéd elött a Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda gyermekcsoportja kántáló versikékkel lepte meg a nyugdíjasokat. Ebédre orja leves és pecsenye került a szépen megterített asztalokra, a finom falatok hamar elfogytak. Nagy volt a sürgés-forgás, mindenki kivette részét a disznóvágás feladatokban bővelkedő részéből.

Eljött a délután. Egyre több meghívott vendég és előadó érkezett. Vacsora előtt citerajáték zenetörténeti bemutatót hallhattunk, majd a Pátria Müvészeti Iskola zagyvarékasi néptánccsoportja adta a fergeteges talpalávalót. Őket követte a Nosza Mamik vidám táncbemutatója.
Az est fénypontja a vacsora volt. Az asztalokra toros káposzta, hurka, kolbász, sütemény, üdítő és bor került felszolgálásra.

d.) Melléklet: A rendezvény fázisait bemutató fotók és arculati elemek dokumentációja.

Zagyvarékas, 2014. március 07.

Kocsis Frigyesné
Egyesületi Titkár
Fotók
 

Tájékoztató Rákócziújfalu közbiztonságának növeléséről 2014. 01. 24.
Pályázó szervezet adatai:
név: Községi Polgárőrség Közhasznú Egyesületünk
adószám: 18832426-1-16
székhely: 5084 Rákócziújfalu, Felszabadulás u.43/a
iroda: 5084 Rákócziújfalu, Sallai u.26/b
telefon: 06 30 258 9453
email: rakoczipolgaror@hotmail.com
elnök: Pusztai Ferenc

Egyesületünk 2011-ben - a vidékfejlesztési miniszter 76/2011. (VII. 29.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről - "Rákócziújfalu közbiztonságának növelése" címmel pályázatot nyújtott be a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesülethez. Célunk az, hogy a település közrendjét és vagyonbiztonságát növeljük az egyesület polgárőreinek közreműködésével.

E célok megvalósításához különböző eszközökre pályáztunk: tréfigyelő-kamera rendszerre a polgárőr szolgálatok ellátásához, és egyesületi adminisztráció elvégzéséhez szükséges elemlámpákra, laptopra, nyomtatóra és bútorzatra. Ez utóbbi segítségével tudjuk kulturált körülmények között tárolni az egyenruhákat, őrizni iratainkat, illetve a rendszeres fogadóórákon a bejelentést tevő személyeket a megfelelő környezetben tudjuk fogadni. A lámpák használatával az éjszakai járőr-szolgálatok váltak hatékonyabbá, a gépkocsira szerelhető tetőjelzővel a felvonulások, rendezvények biztonságos lebonyolítását tudjuk elősegíteni, illetve a láthatóság révén a lakosok biztonságérzetét növelni.

A pályázaton elnyert bruttó 5.826.100 Ft legnagyobb részét a Művelődési Háznál, az Iskola, Óvoda, Ártézi kút területe mentén üzembe helyezett térfigyelő kamerák felszerelése tette ki. Ezek segítségével jelentősen csökkent a területeken a rongálások, bűnelkövetések száma.
Összességében elmondható, hogy a pályázat megvalósításával a település közbiztonsága javult, a település lakóinak biztonságérzete szintén javult.

       
       
   

Bemutató vadfarm Újszászon 2013. 12. 18.

A hatékony vadgazdálkodás új típusa valósul meg Újszászon a "Tenczer Bemutató Vadfarmon". Tenczer Tibor újszászi vállalkozó ötletéből kiindulva született meg a terv, miszerint innovatív gazdaságfejlesztésként vadfarmot hozzon létre Újszász térségében. Mindehhez a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület által kiírt pályázat elnyerése, az Európai Unió EMVA támogatása is hozzájárult. A "Bemutató vadfarm kialakítása" elnevezésű LEADER pályázaton Tenczer Tibor egyéni vállalkozó 49 693 708 Ft EMVA támogatást nyert el.


Az egyedülálló helyi termék fejlesztés céljainak megvalósításához a még 2012-ben Újszász külterületén (0148/18 hrsz-on) megvásárolt állattartó telepre is szükség volt, mely kiváló "otthont" tud biztosítani dámszarvasok, fácánok és egyéb vadak számára. Az európai uniós támogatással létrejött bemutató vadfarm működtetése során lehetőség nyílik honos vad fajok valamint tartásuk innovatív bemutatására. A bemutatás mellett cél a vadhús értékesítése, un. "helyi termékké" történő fejlesztése. A telepen élő nagytestű vadak húsa kiválóan alkalmas pl. szalámi készítésére, a speciális helyi recept kidolgozása után a jövőben ennek fejlesztésére és megvalósítására is sor kerül.

De mit is nevezhetünk pontosan Vadfarmnak...?

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény (Vtv.) értelmében nagyvadat zárt térben - az állatkertben történő tartás kivételével - csak vadaskertben, vadasparkban, valamint vadfarmon lehet tartani. A Vtv. 25/A. § (1) bekezdése szerint, a vadfarm vadászterületen vagy vadászterületnek nem minősülő földterületen vad élelmiszer előállítása céljából történő tartására szolgáló létesítmény. Vadfarm létesítését a vadászati hatóság engedélyezi. A vadfarmon tilos vadászni.

A projekt az Európai Unió Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapjának támogatásával valósult meg, a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület - LEADER Akciócsoport területén.

További részletek, nyomtatható verzió
 

"Falukutató tábor létrehozása - sátortábor"
A Besenyszögért Alapítvány projektje
2013. 12. 13.

"Falukutató tábor létrehozása - sátortábor" címmel nyert összesen 2.194.560.- Forint ( 12.715,37) vissza nem térítendő támogatást a Besenyszögért Alapítvány a 76/2011 (VII.29.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások keretében a 1 021 402 azonosítószámú, Hagyományokat őrző, térségre jellemző rendezvények fejlesztése célterületen meghirdetett pályázaton.
A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás keretében valósult meg, a támogatás intenzitása 60%.


A projekt célja egy - a természeti és kulturális kincsek, hagyományok megismertetésére irányuló falukutató gyerektábor (sátortábor) létrehozása Besenyszögön. Célcsoportja a besenyszögi és környező települések általános és középiskolás diákjai. A tábor keretében egyszerre 25-29 fős turnusokban tudunk gyermek részére évente legalább egy alkalommal egy hét időtartamú falukutató tábort rendezni a nyári időszakban az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt. Jelen projekt keretében a tábor létrehozásához szükséges tárgyi eszköz beszerzése megtörtént. A szükséges tárgyi eszközök beszerzése nélkül a táboroztatás nem valósulhatott meg, mert ezek a fejlesztések jelentik az évente lebonyolításra kerülő táborok alapfeltételét.

A magyar hagyományok feledőben vannak, megtartásuk és továbbadásuk gyakorlati szinten indokolt, a gyermekek nyári szünetet sok esetben a négy fal között, elektronikai berendezések társaságában töltik, az emberek eltávolodtak a természettől, ezért annak megóvását sem tekintik célnak, annak ellenére, hogy a környezeti és kulturális fenntarthatóság biztosítása különösen fontos feladat. A falukutató tábor ezeknek az értékeknek a fenntartásához és megismertetéséhez járul hozzá, amely mellett a társas kapcsolatok, a tolerancia és kommunikációs készségek fejlődését is ösztönzi.

Bővebb információ:

Besenyszögért Alapítvány
Cím: 5071 Besenyszög, Dózsa György út 4.
Telefon: +36 (56) 487 002, +36 (20) 230 5650
E-mail: molmel65@gmail.com
Honlap: www.tuskevar.lapunk.hu

Új bicikliken roboghatnak a besenyszögi polgárőrök
2013. 12. 03.

Sikeres évet mondhat magáénak a besenyszögi polgárőrség. Az Egyesület elnöke felismerte az európai uniós pályázati rendszerekben rejlő lehetőségeket, melyet kiválóan ki is tudott aknázni: A Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. LEDAER tengelyén belül megvalósították az összesen 2048510 Ft értékű eszközfejlesztési projektjüket.

the handstand incidentA hatékonyabb járőrszolgálatok teljesítéséhez az ősszel így 5 db elektromos kerékpárt, és 2 db távcsövet vásároltak. A helyi önkéntesek új biciklijeikkel gyorsan és szinte hangtalanul tudják ezek után járni a település határát, a város utcáit, megközelíteni és a távcsövekkel felderíteni az esetleges betörések, lopások vagy rendbontások helyszínét.

A polgárőrök új eszközeiket november 9.-én vehették birtokukba, melyet büszkén meg is mutattak a falu polgárainak. Sokak kíváncsisága elsősorban a látványosabb, s immáron tekintélyesre nőtt járműparkjuk felé fordult: Volt, aki csak a teljesítményükről és a működési idejükről érdeklődött, más egyenesen egy próbakörre vitte volna el az új elektromos kerékpárok egyikét. Az Besenyszögi Községi Polgárőr Egyesület elnöke, Kiss Béla az érdeklődőknek elmagyarázta a távcsövek használatát, szemléltetette több száz méteres hatótávolságukat. Segítségükkel, mondta, nemcsak a városon belül, de Besenyszög határában is hatékonyan szemmel tudják tartani az eseményeket. A rendszeres nappali és éjszakai járőrszolgálatokkal, az új kerékpárokkal és távcsövekkel, valamint a későbbiekben kialakítandó települési kamerarendszerrel a besenyszögiek ezentúl még nagyobb biztonságban érezhetik majd magukat és tulajdonaikat.


Tovább nőhet a közbiztonság Besenyszögön!

A Besenyszögi Községi Polgárőr Egyesület vezetése sikeresen pályázott a Helyi vidékfejlesztési stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében. Az Egyesület így nagy technikai előre lépést tesz Besenyszög közbiztonságának fejlesztése érdekében: A LEADER Programon belül 5 db elektromos kerékpárt és 2 db távcsövet vásárolt. Az újonnan beszerzésre kerülő elektromos kerékpár, és távcső segítségével fokozott hatékonysággal járőröznek majd a helyi polgárőrök. A projekt összes támogatásának bruttó összege: 2 048 510 Ft.

X. Besenyszögi Hagyományőrző Íjászverseny és Kézműves Vásár 2013.
2013. 10. 21.

Pályázó neve: Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesület
A rendezvény címe: X. Besenyszögi Hagyományőrző Íjászverseny és Kézműves Vásár
A rendezvény helyszíne: 5071 Besenyszög, besenyszögi íjászpálya
A rendezvény időpontja: 2013. szeptember 21.

A X. Besenyszögi Hagyományőrző Íjászverseny és Kézműves Vásárt délelőtt 9 órakor ifj. Kiss Károly, a Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesület első elnöke nyitotta meg. Tóth Patricia alelnök a versenynap programpontjait ismertette. Elmondta, hogy a rendezvényt a tavalyihoz hasonlóan ismét ÚMVP LEADER pályázati támogatásból szervezték meg. Ezek után Balogh Zoltán, Besenyszög Város polgármestere méltatta az immár 10 éve összetartó, és aktívan közszereplő íjászok és az ugyanezen a napon városi rangra emelkedett Besenyszög gyümölcsöző kapcsolatát. Héja István elnök iránymutatásai után 218 regisztrált versenyző számára vette kezdetét az egész napos íjászverseny.

A szép, kora őszi nap folyamán hagyományos és kézműves termékek vására csábította a látogatókat. A kisebbek Balázs Antal szervezésében bábelőadást láthattak, kézműveskedhettek, míg a felnőttek a Rákóczifalvi Búzakalász Citerazenekar játékán merenghettek. Az Egyesület meghívásából besenyszögön már harmadjára alkotott Mónus Béla: reggel kezdte, de este már fel is avatták újabb remekművét, a tájból méltóságteljesen kimagasló Árpád fejedelmet ábrázoló szobrot.

A színpadi programok 13.00 és 22.30 óra között követték egymást: Felváltva lépett fel az Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület Újszászról és a besenyszögi általános iskola néptánccsoportjai. A jurtaakadémián Herbály András kettős szerepet vállalt: bemutatta impozáns fegyvergyűjteményének egy érdekes részét, s elmaradhatatlan módon délutáni és esti bontásban bűvésztrükkjeivel kápráztatta hitetlenkedő közönségét. A Görömbő Kompánia első meseelőadását csaknem elmosta az eső, de a színpadról a körpagodába vonulva még családiasabb, mozgalmasabb produkcióba vonták be a közönséget. A többszöri záporozás és a sátor alatt tartott eredményhirdetés után tudta lovagoltatni a gyermekeket Pető Enikő, s hallgathatta mindenki örömmel a Lighthouse zenekar világzenei dallamait. A zeneszót követően ismét a Görömbő társulata derítette jobb hangulatra a még kitartókat. Az esti programok sorából az eső ugyan elmosta a máglyagyújtás lehetőségét, de az egész nap méltó zárásaként a Kurul Dobosok sodró hangulatú, ősi magyar szertartásokat, pillanatképeket megidéző, színpadi előadását már önfeledten tudta élvezni az íjászok műértő közönsége.

Összegzés: A rendezvény jó alkalom volt, hogy a keleti országrész íjászközönsége egy impozáns versenypályán összemérhesse tudását, mellette természetesen a régi és az újonnan kötött kapcsolatokat erősítse. Színvonalas kikapcsolódási lehetőséget nyújtott a város és a környék lakóinak, megjelenési, üzleti lehetőséget a térség kulturális szereplőinek, kézműveseinek, vásározóinak.

A rendezvényen készült fotók
Megnyitó Balázs Antal Díjak Díjátadó
Díjátadó Görömbő Kompánia Görömbő Kompánia Herbály András
Herbály András Íjászverseny Íjászverseny Kurul Dobosok
Lighthouse Búzakalász Citerazenekar Mónus Béla Pető Enikő
 
Plakát Torta Újszászi Liliom  

II.Tengeri Kavalkád és Hagyományőrző Sokadalom - 2013. szeptember 14.
2013. 10. 17.

Pályázó neve: Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület
A rendezvény címe: II. Tengeri Kavalkád és Hagyományőrző Sokadalom
A rendezvény helyszíne: 5052 Újszász, Szabadság tér 1., Bajcsy-Zsilinszky út 22., Kossuth út, Piac tér, Kossuth út 13.
A rendezvény időpontja: 2013. szeptember 14.

A rendezvény 10 órától vette kezdetét a helyi termékek vására és a hagyományos termékek bemutatójával a Kossuth úton és a piactéren. Egész napos programként az érdeklődők kézműves foglalkozásokon, népi játszótéren, madarász bemutatón, hagyományőrző bemutatókon (Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesület, Újszászi Népi Díszítőművészeti Szakkör) vehettek részt.

A rendezvényen a hagyományos mesterségek és helyi termékek bemutatójában az érdeklődők helyi termékekkel (gyöngyékszerek, kerámia, kézzel szőtt szőnyeg,
textiljátékok, mézeskalács, tűzzománc, homoktövis üdítő, lekvárok, gyógynövények, tinktúrák, fajátékok, fa- és kőékszerek, népi játékok) és hagyományos mesterségekkel horgolás, csuhéfonás, textilvarrás, foltvarrás,) ismerkedhettek meg.

14 órakor Kaló István, az Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület elnöke megnyitotta a színpadi műsorokat, és ezzel egy időben megkezdődött a kukoricából készült ételek kóstolója.

A műsorok 18.45-ig tartottak, az alábbi fellépőkkel: Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület (Újszász), Vörösmarty Mihály Általános Iskola (Újszász), Sparkling Diamonds (Újszász), Kisliliom Néptánccsoport (Újszász), Chiovini Ferenc Általános Iskola Néptánc csoportja (Besenyszög), Újszászi Gimnázium Citeracsoportja (Újszász), Százszorszép Népdalkör (Újszász), Pendzsom Néptánc Egyesület (Jászkisér), Nosza Mami Tánccsoport (Újszász), Cuháré Néptánc Közhasznú Egyesület (Szolnok), Kacsó Hanga Borbála (Szolnok), Firedance (Újszász), Rákóczi Néptáncegyüttes (Rákóczifalva), Miklós Táncegyesület (Törökszentmiklós), Debica tánccsoportja (Debica), Miklós Néptáncegyüttes (Törökszentmiklós), Palicsi Népdalkör (Palics), Botezatu Isa és Gál Emília (Moldva). Ezután interaktív Zumba bemutató mozgatta meg az érdeklődőket. 18.45-től kukoricafosztáson és népdaltanuláson vehettek részt a kilátogatók. 20 órától koncert várta a rendezvényre kilátogatókat, a Gázsa zenekar magas színvonalú műsorával szórakoztatta a nagyérdeműt. 21.30-tól a Bon-Bon varázsolt remek hangulatot.

A rendezvény programjait táncház zárta a művelődési házban 22 órától Botezatu Isa, Gál Emília, a Szeres Népzenei Együttes, és a Sodrás Népzenei Kisegyüttes közreműködésével.

Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület
5052 Újszász, Szabadság tér 1.

Sportlétesítmény fejlesztés Újszászon
2013. 10. 15.
"A sporttelep fejlesztése" címmel nyert összesen 4.742.836,- Ft vissza nem térítendő támogatást az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület a 76/2011 (VII.29.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások keretében a 1 021 457 azonosítószámú, Egészséges életmódra nevelés infrastrukturális feltételeinek javítása célterületen meghirdetett pályázaton. A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás keretében valósult meg, a támogatás intenzitása 60%.
Az újszászi sportpálya a város sport életének egyik központja, a labdarúgó mérkőzések mellett szabadidősport események, városi és iskolai rendezvények színhelyéül is szolgál. Az öltöző épület azonban leromlottsága miatt már régóta nem nyújt színvonalas környezetet ezekhez az eseményekhez. A futballpálya szikes jellegű gyepterületre települt, emiatt a talajfelszín kemény, göröngyös, felszíne a folyamatos öntözés mellett sem javítható. A pálya keménysége és egyenetlensége miatt a mérkőzéseken és rendezvényeken jelentős a sérülésveszély, ezért elengedhetetlen a pálya burkolatának javítása is.

A klubházat a 70-es években hozták létre, azóta, többször esett át kisebb-nagyobb felújításon, a 2007-es bővítés során többek között egy akadálymentes vizesblokk és öltözőhelyiség is kialakításra került, a régi épületrész viszont igen leromlott állapotban maradt. A legfőbb problémát az épület nedvesedése okozta, melynek oka hogy az épület lapostetős kialakítású volt. Ezért a tulajdonos, Újszász Város Önkormányzata 2011-ben pályázati és saját forrásból elvégeztette a nyílászárók cseréjét, az épületre alacsony hajlású nyeregtetőt építtetett. A folyamatos nedvesedés miatt az épület belső helyiségeinek felújítása váratott magára.

A korszerűsítés második ütemének magvalósítását az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület, az épület használója vállalta, és pályázatot nyújtott be az Darányi Ignác Terv LEADER fejezete Egészséges életmódra nevelés infrastrukturális feltételeinek javítása célterületére.
A projekt tárgya a sportpálya gyepszőnyegének teljes felújítása, valamint az öltöző épület vizesblokkjainak korszerűsítése volt. A fejlesztés célja, hogy a sportpályákkal és a kiszolgáló épülettel a versenysport, a szabadidős tömegsport, valamint a városi, iskolai rendezvények számára az egészséges életmódra neveléshez, a sporthoz és a mozgáshoz méltó, és a célnak megfelelően használható környezetet biztosítsunk. A fejlesztést Újszász Város Önkormányzatával együttműködésben valósítottuk meg.
A pálya felújítása során a talaj fellazítását követően 10 cm humuszréteg felhordására és elterítésére került sor, melyet a tömörítés és a füvesítés követett. A felhordott talajréteg megőrzése érdekében a pálya szegélyezést kapott.
Az öltözőkhöz kapcsolódóan két vizesblokk teljes felújítását valósítottuk meg, melynek keretében sor került válaszfal áthelyezéssel történő átalakításra, a felszerelések, belső nyílászárók bontására és cseréjére, a burkolatok és falfelületek felújítására, a villamos rendszer felújítására, a csővezetékek fertőtlenítésére és részleges cseréjére.

Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület

Természeti kincsek és Hagyományok Besenyszögön 2013. október 3-5.
2013. 10. 15.

EMLÉKEZTETŐ

a Magyar-Német Baráti Társaság által megvalósított
" Természeti kincsek és hagyományok Besenyszögön" című rendezvényről

Időpont
2013. október 3. és október 5.

Helyszín
1.) Vehiculum Ház Múzeumpedagógiai Tagintézmény (múzeum), 5071 Besenyszög, Jászladányi út 18.
2.) Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár 5071 Besenyszög, Szabadság tér 1.

A rendezvény témája
"Természeti kincsek és hagyományok Besenyszögön "-kiállítás ,előadások,helyi termékek bemutatása

Célcsoport
Hagyományok iránt érdeklődő civil szervezetek
Besenyszög német partnertelepüléséről érkezett delegáció tagjai
Magánszemélyek
Vállalkozások
Helyi önkormányzat

Cél
A projekt célja hagyományokon alapuló rendezvény lebonyolítása, hagyományok iránt érdeklődő szervezetek összefogása, a magánszemélyek és a testvértelepülésről érkezett vendégek körében a város népszerűsítése a turisztikai attrakció által.

Eredmény
A kétnapos rendezvényen az érdeklődők megismerhették a település hagyományainak, kultúrájának
egy szegmensét, és ezen alapuló rendezvényen vehettek részt, a város ismertsége nőtt, hagyományőrzéssel foglalkozó szervezetek (közte a német partner hagyományőrző egyesülete) és magánszemélyek közötti kapcsolat erősödött, s emellett a rendezvény színvonalas időtöltést és ismeretszerzést kínált életkortól függetlenül minden érdeklődő számára.

További részletek, nyomtatható verzió
 

3. Laki Imre Emléktorna Szászberken 2013. szeptember 14.
2013. 10. 15.

Pályázó: Szászberek Sportegyesület, 5053 Szászberek, Béke u. 1.
Projekt címe: Egészséges életmódra nevelő térségi sportprogramok Szászberken
Projekt részeként megvalósult rendezvény: 3. Laki Imre Emléktorna
Helye és időpontja: Szászberek, Sportpálya 2013. szeptember 14.

Az idei évben 3. alakalommal került megrendezésre a Szászberek Sporttörténetének egyik legmeghatározóbb egyéniségéről elnevezett Laki Imre Emléktorna.
Az egész napos ingyenes programok között a fiatalkorúaktól az idősekig mindenkinek kínált kellemes és tartalmas időtöltést a Szászberek Sportegyesület.
A barátságtalan időjárás ellenére a délelőtt folyamán 4 lelkes csapat részvételével kispályás labdarúgó bajnokság zajlott. A Laki Imre Emléktáblánál tartott megemlékezésre szép számmal gyűltek össze egykori és jelenlegi futballisták. Régi nagy riválisok játszottak barátságos öregfiúk mérkőzést, ahol az első helyet a tavalyi évhez hasonlóan az Újszász csapata szerezte meg. Második helyezett lett Besenyszög csapata, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyére Szászberek öregfiúk csapata állhatott fel, maga mögé utasítva Jászalsószentgyörgy csapatát. A jó hangulatú, ám mégis izgalmas mérkőzéseket közös vacsora zárta.
Közben a színpadon fellépett többek között a zagyvarékasi Holdfény Mazsorett csoport, a Dream Dance szászbereki tánccsoportjai és bemutatót tartottak az Újszászi VVSE lábtoll- labdázói.
Az este folyamán a hazai berkekben nagyon népszerű, szászbereki származású Laki Péter szórakoztatta a közönséget színvonalas műsorával. Sztárvendégek voltak Balázs Pali, aki partnereivel rendkívül jó hangulatot teremtett a borongós időben, illetve Dobrády Ákos, akit szintén sok rajongó fogadott. A műsorok a zagyvarékasi Dream Dance Mazsorett és Show Tánc csoport látványos műsorával zárultak.
A nap folyamán kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, és ingyenes volt számukra az ugrálóvár, valamint a trambulin.
A projektnek köszönhetően új sátrak, sörpad garnitúrák álltak rendelkezésre a rendezvény alatt, és egy új fényképezőgép került beszerzésre.

Fogadó a Suttogóhoz

Az 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től nyújtandó támogatások jogcímre, 2012.07.31-én benyújtott pályázatunk megvalósulása
2013. 09. 05.
Fogadó a Suttogóhoz

Zagyvaparti Egyesület 5051. Zagyvarékas, Táncsics M. út 25.
2013. 09. 03.

MVH regisztrációs szám: 1005351495
pályázati azonosító: 8323073550

Összefoglaló a 2012/13 évi Leader pályázat keretében magvalósított zagyvarékasi programokról.

A zagyvarékasi Leader projekt a tervek szerint 2012. év májusában indult, amit technikai okok miatt csak később tudtunk elkezdeni, így a Gyermeknapra tervezett program áthúzódott a 2013-as évadra (Grimm-Busz Színház, Paraszt olimpia, Kacor Király bábelőadás, Rákóczi Táncegyüttes).
2012 júniusában egy hetes Kézműves tábort szerveztünk, ahol az anyaggal való rövid ismerkedést követően a korongozás alapelemeit, ill. a kezdeti formák kialakítását gyakorolták a gyerekek.
A település Móricz hagyományainak eseményei 2012-ben Koltai Róbert színművész Naplószilánkok c. műsora köré épült, amely az író legkritikusabb magánéleti döntései mögé igyekszik bepillantást adni.
A 2012-es évet disznótorral zártuk, ahol a falu apraja-nagyja láthatta, hogyan kell feldolgozni a malacot és megvendégelésre is sor került (hagymás vér, toros káposzta, hurka, kolbász).
A Zagyva projekt képekben 12 települést érintő előzményeket bemutató fotókiállítás volt azzal, hogy a projekt megvalósulásával 90 km-es útszakasz során kiépítésre kerül a kerékpáros szolgáltató hálózat ahol 10 km-ént pihenő és szolgáltató helyek lesznek kialakítva.
A 2012-13. évi Gólya &Liliom Napok háromnapos rendezvény. A pénteki nap a hagyományoknak megfelelően az idősebb korosztály programjaira épít. Mindkét évben művészeti csoportok, népdalkörök, nyugdíjas klubok tagjai találkoztak, betekintést nyújtva az első alkalommal a régió második alkalommal a Zagyvamenti települések közösségeinek életébe. A pénteki napzáró eseménye a szabadtéri komolyzenei hangverseny, amely a Szolnoki Szimfonikus Zenekar repertoárjára építve tavaly Musical válogatás a Szigligeti Színház társulatának közreműködésével, idén pedig a zenekar legsikeresebb műsora a Cinemagic c. filmzenei összeállítás volt. Az est vendége Éliás Tibor operaénekes volt.
A második nap - szombat - a sportról, pihenésről és a könnyed szórakozásról szólt, ami a helyi főzőversennyel kezdődött. Ezt követte a többi között a kispályás labdarugó kupa, streetball, íjászat, nippon zengo, zumba, erős emberek bemutatója. Újszász és Zagyvarékas kézilabdásai ezen a napon mérik össze tudásunkat a "Deme Tibor emlékmérkőzésen". A nap további eseményei a különféle bemutatók (kutya, lovas, motoros), és az idei évben a rendőrség nagyszabású "Áldozatvédelmi road show"-ja. Ez kommandós, kutyás, önvédelmi, technikai bemutatókat takart, miközben több élményprogram - kerékpáros vetélkedő, aszfaltrajz verseny, tesztek, totók - gazdagította kínálatukat. A délután fénypontjai a Rékasi Kiscsillagok, a zagyvarékasi tehetségek előadása, ahol, mazsorettek, táncosok, szólisták és csoportok szórakoztatták a közönséget. 2012-ben nosztalgia zenekar, idén a Jászmagyarok koncertjével zárult az este.
Vasárnap templomi hangversenyek (Rákász Gergő, Bartók Kamarakórus) és irodalmi műsoroké a főszerep. Kossuth díjas vendégeink voltak: Berecz András előadóművész, az idén pedig Eperjes Károly színművész.
A rendezvényeink kiegészítő elemei még a klasszikus értelembe vett hagyományőrző sütés (Csendesné Dolinay Margit), "Vízivilág" - tudományos és dokumentum-filmek a Tisza-Zagyva élővilágáról, Gólyalábas felvonulás, Farkasházi Réka gyermekkoncertje, a Sportcentrum népi játék és kismesterségek bemutatója.

Összefoglalva. A Leader projekt segíti a településen a folyamatos kulturális program kialakítását. Ebből fakadóan a zagyvarékasi napok tartalmas minden korosztály számára átélhető családi hétvége, ahol ki-ki megtalálhatja a maga számára vonzó programokat. A program keretén belül együttműködő partnerek voltak Rákóczifalva, Újszász, Besenyszög, és vendégek érkeztek Hévízgyörk, Kuncsorba, Jászapáti, Kunszentmárton, Hort, Kisújszállás, Nagykörű, Jászfelsőszentgyörgy, Szolnok, Mezőtúr településekről.

HAGYOMÁNYŐRZÉS ÉS KÖRNYEZETTUDATOS NEVELÉS BESENYSZÖGÖN - 2013. június 30.

2013. 07. 26.
"Tüskevár" címmel nyert összesen 6.000.000.- Forint (€ 25.430,73) vissza nem térítendő támogatást a Besenyszögért Alapítvány a 76/2011 (VII.29.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások keretében a 1 026 100 azonosítószámú, Közösségi összefogás erősítésének támogatása célterületen meghirdetett pályázaton.
A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás keretében valósult meg, a támogatás intenzitása 100%.


A projekt célja különféle profilú civil szervezetek hosszú távú együttműködésének kialakítása. Jelen pályázatban a kulturális- és természeti kincsek megismerésének témájában működött együtt három település nyolc civil szervezete, amely keretében a települések élővilágának és kulturális, néprajzi értékeinek megismerését célzó szabadidős programot hoztak létre "Tüskevár" címmel. A program két témakört, elméleti és gyakorlati foglalkozásokat foglalt magában.

A "Tüskevár" programsorozat keretében a partnerség erősítésén túl az érdeklődők megismerték környezetüket és a paraszti kultúrán alapuló életformát. Erősödött a környezettudatosság, a természet védelmére, körültekintő magatartásra történő nevelés, a hagyományok őrzése. A civil szervezetek bevonásával kerül sor a téma iránt érdeklődő gyerekek (célcsoport) felkutatására.

A 11 hónapos programsorozat utolsó rendezvénye a 2013. június 22. napján tartott zárórendezvény volt. A korábbi programok alkalmával a résztvevők az elméleti részt követően gyakorlati foglalkozásokon vehettek részt a szabadban, ahol fotózásra is lehetőség nyílt. A záró rendezvény keretében a foglalkozások során készített természetfotókból vándorkiállítás nyílt. A színvonalas rendezvényen való részvétel minden érdeklődő számára ingyenesen volt, ahol színvonalas programok szórakoztatták a résztvevőket. Honfoglalás-kori étel bemutatót láthattunk, illetve honfoglalás-kori "Életmód bemutatón" vehettünk részt, amely változatot programokat tartalmazott, úgy mint testi ügyesség-, öltözet, íjászati technikák és ételféleségek bemutatója. Váradi Zoltán kosárfonó mester kosárfonás bemutatót tartott, ahol mindenki kipróbálhatta tudását egy foglalkozás keretében. Ízletes helyi termékeket kóstolhattunk, mézet és sajtokat.

A projekt erősítette a résztvevők közti együttműködést is.

Minden érdeklődő számára elérhetőek ingyenes információs kiadványaink három fő témában. A projekt honlapja a természeti- és kulturális értékek megőrzésének virtuális színtereként szolgált minden, a téma iránt érdeklődő személy és szervezet részére a projekt teljes időtartama alatt, amelyben kvíz játék és fórum is segítette az elmélyülést. A projekt honlapja a www.tuskevar.lapunk.hu oldalon érhető el.

Besenyszögért Alapítvány
Cím: 5071 Besenyszög, Dózsa György út 4.
Telefon: +36 (56) 487 002, +36 (20) 230 5650
E-mail: molmel65@gmail.com
Honlap: www.tuskevar.lapunk.hu

Szépkorúak Jeles Napjai programsorozat - Besenyszög
2013. 07. 22.

Sétáló tanösvény kialakítása Szajolban
2013. 07. 15.
A projekt adatai:
Projekt címe: Sétáló tanösvény kialakítása Szajolban
Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés
Célterület megnevezése: Egészséges életmódra nevelés infrastrukturális feltételeinek javítása
A megítélt támogatás: 4.659.744.-Ft. ( 14.812,59 € )
Kedvezményezett: Csiribiri Alapítvány

the handstand incidentAlapítványunk a Darányi Ignác-terv és az Európai Unió LEADER programjának támogatásával olyan fejlesztést valósított meg, ami látványos, szórakoztató és minden korosztály számára segít megismerni a környezetünk élőlényeit. Sétáló tanösvény került kialakításra Szajolban, a Szabadidőpark természeti környezetében. Tanösvényünk létrehozásával a célunk az volt, hogy a tanösvény látogatói megismerkedhessenek a szajoli Szabadidőpark környékének növény- és állatvilágával, ezáltal közelebb kerülhetnek a természeti értékekhez. Az útvonal mentén információs táblákat helyeztünk el, melyek az adott "állomáson" bemutatott fajokról hasznos információkat tartalmaznak. A kirándulás során szerzett új ismeretek feldolgozását interaktív játékok segítik.
A tanösvény nem csupán családi kirándulások, de óvodai, iskolai foglalkozások színhelye is lehet, hiszen az elméleti ismertek a tanösvényen szemléltethetővé válnak.
A Sétáló tanösvény létrehozásával bővítettük a szabadidős tevékenységek körét, segítve az egészségtudatosság fejlesztését. Tanösvényünk létrehozásával a környezeti nevelésnek és szemléletformálásnak újabb helyszínt tudtunk biztosítani.
A Tanösvény 11 állomással várja az ide látogatókat, akiknek a játékos ismeretszerzés mellett, élményekben gazdag, kellemes kikapcsolódásban lehet részük.

Tanösvény térkép megtekintése

Bővebb információ:

Csiribiri Alapítvány
E-mail: szajovi@gmail.com
Tanösvény átadás fotók
Tanösvény átadás Tanösvény átadás Tanösvény átadás Tanösvény átadás

"ŐSEINK ÚTJÁN"
LOVASÍJÁSZ NAPOK ÉS HELYI TERMÉKEK VÁSÁRA BESENYSZÖGÖN
2013. 06. 13.

"Őseink útján" címmel nyert összesen 4.000.000.- Forint (€ 12.715,37) vissza nem térítendő támogatást a Besenyszögért Alapítvány a 76/2011 (VII.29.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások keretében a 1 021 570 azonosítószámú, Hagyományokat őrző, térségre jellemző rendezvények fejlesztése célterületen meghirdetett pályázaton.
A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás keretében valósult meg, a támogatás intenzitása 100%.


A projekt célja történelmi hagyományokon alapuló rendezvények lebonyolítása és a helyi termékek népszerűsítése. A 2013. május 24-26-ig tartó nagyszabású rendezvénysorozaton országos lovasíjász csapatok mérték össze tudásukat és bemutatókat tartottak a közönségnek. A rendezvény a színvonalas szórakozás mellett életben tartja a népi kultúrát és annak gyökereit jelentő honfoglalás-kori elemeket, lovas hagyományokat, étel- és életkultúrát, bemutatta a Tiszavölgyre jellemző ősi kismesterségeket, helyi termékeket, élelmiszereket és szokásokat.

A rendezvény helyszíne a Besenyszög határában (Jászladányi út) található honfoglalás-kori falu volt, ahol jurták és korhű ruházat tette teljessé az élményt. Számos programok kínáltunk a táltos dobolástól a különféle koncertektől, tánc-bemutatóktól az ősmagyar ételek főzőversenyén át a helyi termékek bemutatásig, régi mesterségek kipróbálásáig az interaktív kézműves sátorban (pl. bőrkarkötő készítés, agyagozás, csuhé-, szalma és vesszőfonás, kosárfonás, kenyérsütés).

A múzeumban a szombat reggeli sajtótájékoztató után előadásokat hallhattunk az ősmagyar ételkultúrától, hiedelemvilágról, amelyet sámándobolás és honfoglalás-kori látványkonyha színesített.

A rendezvényen és a programokon való részvétel mindenki számára ingyenes volt, ez is hozzájárult a rendezvény látogatottságához és sikeréhez.

Bővebb információ:

Besenyszögért Alapítvány
Cím: 5071 Besenyszög, Dózsa György út 4.
Telefon: +36 (56) 487 002, +36 (20) 230 5650
E-mail: molmel65@gmail.com
Honlap: www.tuskevar.lapunk.hu

Csataszögi Polgárőr Egyesület - Polgárőrség fejlesztése
2013. 05. 31.
IV. (LEADER) tengely - Közösségi célú fejlesztés

Kedvezményezett: Csataszögi Polgárőr Egyesület
Székhely: 5064 Csataszög Szebb Élet út 42.
Megvalósítás helye: 5064 Csataszög Szebb Élet út 44.
Jogcím: Közösségi célú fejlesztése
Célterület megnevezése: Közbiztonság megőrzése a Közép-Tisza-Zagyva térségben
Támogatás összege: 7 856 231 Ft


A polgárőr Egyesület 2010.09.02-án alakult. 15 fővel. 2011.évben 1 tagunk elhunyt, 3 új tag felvétele történt. 2012-ben 1 új tagfelvétele történt. Jelenleg a polgárőrség létszáma: 16 fő.
A polgárőrség semmilyen infrastruktúrával nem rendelkezik, nincs közlekedési eszköze és nem rendelkezik a járőrözéshez szükséges egyéb eszközökkel sem. Jelenleg a járőr szolgálatot a tagok saját személyes eszközeikkel látják el.

EMVA LEADER pályázati támogatással, lehetőség nyílt a polgárőr egyesület részére szolgálati helyiség kialakítására és eszközbeszerzés révén tagjaink formaruha és felszerelések bővítésére. Az elnyert összeggel a következő ruházati eszközök kerültek az egyesülethez: formaruha (kabát, ing, nadrág), dzseki, sapka, kesztyű, mágneses, fényvisszaverő mellények emblémával és felirattal ellátva, bakancsok,váll-lapok . Eszközbeszerzés révén 2 db elektromos kerékpár, 2 db reflektor, mágnes-talpas fényhíd vagyis a szolgálat ellátásához szükséges elengedhetetlen felszerelések kerültek beszerzésre.

A Szolgálati helység kialakításával (vizesblokk, társalgó, tanácskozó terem egy időben kiépült a kamerarendszer, 2 db számítógép került beszerzésre, mely alkalmas a kamerák felvételeinek tárolására, valamint a Polgárőr Egyesület dokumentációjának tárolására.
Az önkormányzat által is kiemelten támogatott projekt, azt a célt szolgálta, hogy minél hatékonyabb legyen a polgárőrség munkája, a pályázati forrásból támogatott szolgálati helyiség kialakításával, felszerelés, és formaruha vásárlás következtében a polgárőrök külső megjelenése egységessé vált, komfortérzetük nagymértékben javult.

Az egyesület rendszeres járőrszolgálatot szervez a falu bel- és külterületére, egy szolgálatot 2 fő lát el. Az általános szolgálatokon kívül kiemelt szolgálatot is ellát az évkülönböző eseményeihez kapcsolódóan. A helyi lakosok nyugalmának, biztonságának és jó közérzetének érdekében szükséges a közbiztonság jó megszervezése és működtetése. Minden eszközzel megakadályozni a vagyon elleni és erőszakos fellépésekre irányuló cselekedeteket, ennek hatásaként a településen csökkent az elvándorlás, nőtt a betelepülők száma a stabil közbiztonságnak köszönhetően. A polgárőrség munkája azért is nagyon fontos, mert nincs állandó rendőri jelenlét Csataszögben.

Gyakorlatorientált környezeti nevelési program a kistérség pedagógusainak, környezetvédelmi és civil szervezetek szakembereinek 2013. 05. 21.
Összefoglaló

A Merkating Innovációs és Tanácsadó Nonprofit Kft. (Szolnoki Főiskola 100% tulajdonú Kft-je) a Szolnoki Kistérségre - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap LEADER fejezetére - benyújtott "Gyakorlatorientált környezeti nevelési program a kistérség pedagógusainak, környezetvédelmi és civil szervezetek szakembereinek" című (célterület azonosító: 1021860), projektje 2012.10.29. - 2013.05.04. között sikeresen lebonyolódott. Az ingyenes képzésen részvevő 27 hallgató sikeres vizsgát tett.

A projekt célja, maradéktalanul teljesült:
A környezettudatosság, környezetkultúra és környezet-etika fejlesztése, az ehhez kapcsolódó szakmai ismeretanyag - főleg a mindennapi élet területén (táplálkozás, háztartás, munkahely, közlekedés és szabadidő) - bővítése, valamint az ismeretek - az életkori sajátossághoz igazodó- továbbításának elősegítése, a környezeti nevelés pedagógiai hátterének erősítése.

A képzés célcsoportjai:
A környezettudatos oktatásban és a fenntarthatóság pedagógiájában a környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó - Tószeg, Rákóczifalva, Újszász Szajol települések és vonzáskörzetében tevékenykedő - pedagógusok, környezetvédelmi és civil szervezetek alkalmazottai. Összesen: 27 fő.

Elért eredmény:
A kistérség 4 településén (Rákóczifalva, Szajol, Tószeg, Újszász) 120 óra (58 elmélet + 62 óra gyakorlat) szakmai továbbképzés megszervezésére került sor, amelyből 60 óra akkreditált pedagógus- továbbképzési program volt. A 27 fő továbbképzése, 5 oktatási intézmény, önkormányzat, civil szervezet együttműködésével teljesült. Az oklevelek és tanúsítványok átadásra kerültek.

Minden résztvevőnek köszönjük az aktív közreműködését.

Szolnok 2013.05.19.

Dr. Szakács Attila
Merkating NKft
cégvezető
5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14.
e-mail: szakacsa@szolf.hu
Web: http://merkatingnkft.szolfportal.hu

Sikerrel zárult az egészséghónap Besenyszögön 2013. 05. 09.

Szolnok és Környéke Méhészek Önálló Egyesületének LEADER-ből megvalósult projektje
2013. 03. 07.

Célterület: Helyi termékek előállításának és értékesítésének, helyi szolgáltatások fejlesztésének támogatása
Projektmegnevezés: A méhészet környezetvédelemre gyakorolt hatásának megismertetése, és a méz egészség megőrzési szerepére való figyelemfelhívás

Pályázó: Szolnok és Környéke Méhészek Önálló Egyesülete
Címe: 5052 Újszász Akácfa út 1/a
Weboldal: www.szkmoe.hu
Támogatás összege: 513 481.-Ft

Egyesületünk 1992-ben alakult, nem rendelkezik irodával. Székhelyünk a mindenkori elnök lakhelye is egyben. Tagjaink Szolnok, Szajol, Zagyvarékas, Újszász és Rákóczifalva települések méhészei. Célunk a méhészeti tevékenység támogatása mellet az egészséges életmódra való figyelemfelhívás. Célcsoportunk széles körű, egyrészt a már méhészkedő tagjaink, másrészt a méhészkedés iránt érdeklődők tájékoztatása.

Fenti célok megvalósításához készítettük el pályázatunkat. A hatékonyabb munkához, valamint a folyamatos elérhetőséghez vásároltunk egy darab notebook készüléket, projektort, adathordozót hozzá perifériákat. Ezekkel az eszközökkel 2012. július 21.-én a Szászberek Sportegyesület által megrendezett Bioritmus elnevezésű egészségnapon előadást tartottunk gyerekeknek, illetve levetítettük a Mézengúz című mesefilmet. Ugyanezen programot láthatták az Újszászi általános iskola alsó tagozatos tanulói 2012 októberében. Egyesületünk vezette be Szolnok város napja keretein belül az "Alföldi Mézesnap és Méhésztalálkozót". Ezen a rendezvényen az érdeklődők megismerhették és megkóstolhatták a különböző fajtamézeket, üvegkaptárban megtekinthették a méhek életközösségét. A méhészek számára eszközvásárt tartottunk, valamint az új információkra szomjazó méhészek méhészeti előadásokon is részt vehettek. A mézesnapi programok és az erről készült fényképek az egyesület honlapján is megtekinthetők. A rendezvényre Szolnokon 2012. szeptember 01.-én került sor. Az itt készült képeket az egyesület ezen pályázatból vásárolt fényképező gépével készítettük el.

A méhészek számára a termelt méz hatékonyabb értékesítéséhez a méz víztartalmának mérését elősegítő refraktométerből 5 darabot vásároltunk. Méhészeti előírás, hogy a méhkaptárakon fel kell tüntetni a méhészet tenyészeti kódját. Ehhez vásároltunk egy darab kaptárbesütőt, a hozzá tartozó számkészlettel. Ezzel valamennyi tagunk eleget tud tenni kötelezettségének, e szabály betartásával.

A pályázat nagy segítséget nyújtott abban is, hogy az egyesület rendelkezik honlappal, ahol tájékoztatást tudunk adni az érdeklődőknek jövőbeli rendezvényinkről.

Tájékoztató
2013. 03. 04.

a Fehérgyarmat 9 Kft./Suttogó Étterem és Lovasudvar által - a 76/2011.(VII.29.)VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatás pályázati felhívásának keretében a 1021570 azonosítószámú, "Hagyományokat őrző, térségre jellemző rendezvények fejlesztése, megvalósítása" célterületre 8319502060 azonosító számon - benyújtott , "4 évszak a Suttogó Étterem és Lovasudvarban!" című pályázatról.

Rendezvényeink időpontjai az alábbiak voltak:

2012.06.16. Mesterségek Udvara
2012.09.22. Élményszüret
2012.11.24. Szent András havi disznóvágás
2013.02.23. Jégbontó Ünnep

További részletek, nyomtatható verzió
 

"Szászhagyma termesztésének korszerűsítése Újszászon"
2013. 01. 23.

Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Helyi termékek előállításának és értékesítésének, helyi szolgáltatások fejlesztésének támogatása célterületen, "Szászhagyma termesztésének korszerűsítése Újszászon" című projekt megvalósítása

A projekt keretében beszerzett eszközök:
- Öntözőgép, típus 63/280 R, 1 db
A gép funkciója a hagyma öntözése. A szállító Forrás Gépek Kft.
- Függesztett szántóföldi permetező, típus 800/15, 1 db
A permetező funkciója a hagyma gyomirtása, növényvédelme. A szállító Forrás Gépek Kft.
- Függesztett műtrágyaszóró, bogballe L1 pluss, 1 db
A műtrágya szóró gép funkciója a hagyma tápanyag ellátása. A szállító SZEGÁNA KFT.
- Függesztett tengelyű szárzúzó, típus RZ-1,5/AC
A szárzúzó funkciója a talaj előkészítésének első lépése. Szállító AGRO-CONTAT 2000 KFT.
- Merülő szivattyú, típus K64/6, 1 db
- Búvárkábel, típus 4 x 2,5, 50 fm
A szivattyú és a búvárkábel funkciója a hagyma vízforrásának biztosítása.

Újszász, 2013. január 19.

Hájas Rezső

Ép testben ép lélek!
Egészségmegőrző hónap Besenyszögön
2012. 12. 10.

Menedék Bt. megújuló-energia forrásokra épülő vállalkozás fejlesztése 2012. 12. 07.

Vállalkozásunk energiaracionalizálása céljából sikeres pályázatot valósított meg megújuló energiaforrás hasznosító berendezés kiépítésére. A projektben 18 db polikristályos és Yngli típusú napelemes mobil került beépítésre, mely belső hálózatra táplálja a napelemek által termelt áramot. Vállalkozásunk működtetésében így jelentős energia költség csökkenést tudtunk elérni.

A beruházásban megvalósított megújuló energiaforrás beépítésével 100 %-ban biztosítjuk villamosenergia szükségleteinket. A projekt a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület által megalkotott és elfogadott Helyi Vidékfejlesztési Stratégiához illeszkedik.
A nyilvánosság biztosítása érdekében évente 3 alkalommal nyílt napot tartunk, mely alkalmával az érdeklődők számára lehetőséget nyújtunk napelemes rendszerünk működésének tanulmányozására, illetve tapasztalatcserére.
Projektünk megvalósítására 6774,43 eur, azaz 2 131 100,- Ft támogatást nyertünk el 60%-os támogatási intenzitás mellett EMVA LEADER pályázat keretében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásával.

A nyílt napok délelőtt 9 és 11 óra között Rákóczifalva, Rákóczi út 106/a sz. alatt zajlanak.
Tervezett időpontok: 2012. november 11.
2013. március 10.
2013. június 23.

MENEDÉK BT.
székhely: Rákóczifalva, Rákóczi út 106/a

További részletek, nyomtatható verzió
 

Vállalkozói és gazdasági ismeretek oktatása Tiszavárkonyban 2012. 12. 07.

Pályázó neve: Agrárinnovációs Műhely Közhasznú Egyesület
Székhely: 4100 Berettyóújfalu, Dózsa György út 28/a
Telephely: 5092 Tiszavárkony, Táncsics Mihály út 14.
Honlap: www.agrinnova.hu

Célterület: Vállalkozói és társadalmi ismeretek fejlesztése cél- és gyakorlatorientált képzések támogatásával
Elnyert támogatás: 1.511.399 Ft
A képzés helyszíne: Endre Király Általános Iskola, 5092 Tiszavárkony, Latinka S. út 7.
A képzés időpontjai: 2012. szeptember 28., október 6., október 13., október 20., október 27., október 31., november 10.
9.00 - 16.00 óra között

A Leader Képzés jogcímből megvalósuló projekt közvetlen célja a vállalkozói kedv fokozása érdekében legalább 16, a KTZVE térség települései valamelyikében élő aktív korú személy részére vállalkozóvá, önfoglalkoztatóvá válást segítő, 56 órás képzési program szervezése, a vállalkozásindításhoz szükséges, a gyakorlatban közvetlenül is hasznosítható alapismeretek nyújtása.


Ehhez kapcsolódó közvetett céljaink voltak:
- szociális feszültségek csökkentése hátrányos helyzetű emberek ismereteinek és lehetőségeinek bővítésével
- a térségi humán infrastruktúra fejlesztése
- vállalkozások életképességének növelése
- helyben foglalkoztatás elősegítése, ezáltal a fenntartható térség eléréséhez hozzájárulás

A képzési tananyag egységei: vállalkozási alapismeretek, gazdasági és piaci alapismeretek, adózási, könyvelési és társadalombiztosítási alapismeretek, üzleti és stratégiai tervezés.

A képzést 17 fő teljesítette, akik sikeresen le is vizsgáztak. A csoport összetétele minden szempontból heterogén volt. A résztvevők közül 5 fő munkanélküli, 5 fő alkalmazott, 3 fő pályaválasztás előtt álló tanuló, 2 fő kisvállalkozását megerősíteni szándékozó vállalkozó és 2 fő gyesről, gyedről visszatérő kisgyermekes anyuka volt. Az 5 fő alkalmazott közül 4 fő tervez vállalkozást indítani, egy fő pedig az élethosszig való tanulás érdekében vett részt a tanfolyamon.
A résztvevők a tanfolyam során aktívak és nyitottak voltak.

A projekt minden szempontból eredményesnek mondható, hiszen:
- a csoportmunkák során elindult a közös gondolkodás, közös munka
- a közös munka növeli a helyi adottságok kihasználását
- felmerült az igény további képzésekre
- növelte a gazdasági, pénzügyi tájékozottságot
- elősegítette a hátrányos helyzetű emberek pozícionálását

the handstand incident the handstand incident the handstand incident the handstand incident
További részletek, nyomtatható verzió
 

Őszi íjásztalálkozó Besenyszögön 2012. 10. 24.

A Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesület 2012. szeptember 22-én rendezte meg hagyományos, éves rendezvényét, a IX. Besenyszögi Hagyományőrző Íjászverseny és Kézműves Vásárt, ezúttal ÚMVP LEADER pályázati támogatásából. A rendezvény célja a magyar honfoglalás kori életmód felelevenítése: az ország egész területéről érkeztek a kor szokásaira, emlékeire - történelmünkre fogékony vagy csak kíváncsi érdeklődők.

Az Egyesület a rendezvényt kötetlen életmód-bemutatókkal (ruházat, jurta, étkezés, fegyverek, íjászat stb.) színesítette, hogy közelebb hozza az emberekhez ezeréves hagyományainkat. Az íjásztalálkozó évről évre egyre színesebbé válik: az idén 9. alkalommal megrendezett programnapon az íjásztalálkozó mellett ismét rendeztek íjászversenyt is, melyen több mint 200 versenyző mérte össze tudását 10 kategóriában. A nem versengő látogatókat az egész nap egymást váltó színpadi fellépők szórakoztatták.
Reggeltől kezdett dolgozni Mónus Béla fafaragó egy ember nagyságú táltosszobron, amit már ugyanaznap sötétedés után sikerült felavatni. A kézműves kavalkád zenei aláfestését a rákóczifalvi Búzakalász Citerazenekar muzsikája biztosította. A gyermekeknek és a játékos felnőtteknek az egész nap során lehetőségük volt különféle kézműves tevékenységet (fafaragás, nyomdázás, bábkészítés) kipróbálni, míg a bátor jelentkezők a Patkószög Lovarda kezes paciján tehettek egy kört az íjászforgatagban. Többször is színpadra lépett Herbály András bűvész, akinek mindannyiszor sikerült is elkápráztatni a kicsikből és nagyokból álló közönségét bűvésztrükkjeivel és hajtogatott luficsodáival.

Sok falubeli lelte örömét a besenyszögi kisisolások előadásaiban. Nagy sikert aratott a legkisebbek körében a Dörmi Bábszínház, akik meséken kívül még bábkészítő szakkörrel is készültek - de fakanálból nem eléggel. Mint délutánra kiderült, akkora érdeklődés volt kézműves remekeik iránt, hogy minden alapanyaguk el is fogyott a bábok életre keltéséhez.
A versenyzők és kísérőik a versenyzés ütemének megfelelően fogyaszthatták el ingyenesen a pályázati támogatásból, 500 főre elkészített, ízletes babgulyást.
A délutáni színpadi programok színes, zenés forgataga gyors egymásutánban váltakozott a nézők igen nagy tetszésére. Fellépett az Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület, a Cuháré Néptánc Közhasznú Egyesület illetve a Chiovini Női Kamarakórus, a Rózsák Táncegyüttes, Három Anikó és táncos társai is.

A Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület baráti bemutatója után a nap szinte legtöbbet dicsért produkciója, a Görömbő Kompánia meseelőadása következett, melyet valóban nem csak a kicsik élveztek, hanem a szüleik is könnyes szemmel kacagtak a mese tréfáin.
A nap csúcspontja sokaknak az egész napos íjászviadal eredményhirdetése volt, ami többször hozta a papírformát, de még meglepetéseket is tartogatott! Az eredményhirdetés ideje alatt a táncosokat követően beállt a színpadra a "Köztársaság bandája". Fiatalos lendületű, magyaros, rockos koncertjük után került felavatásra a mindenki tetszését különleges módon elnyerő táltosszobor. Az íjászpályán maradt társaság már sötétedés után, halk beszélgetés kísérőjeként élvezhette a "Heted7" zenekar előadását, amely méltó lezárása volt egy remekül sikerült, tartalmas és kellemes őszi íjásznapnak.

the handstand incident the handstand incident the handstand incident the handstand incident

 

Tengeri Kavalkád és Hagyományőrző Sokadalom 2012. 10. 15.

Pályázó neve: Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület
A rendezvény címe: Tengeri Kavalkád és Hagyományőrző Sokadalom
A rendezvény helyszíne: 5052 Újszász, Szabadság tér 1., Bajcsy-Zsilinszky út 22., Kossuth út, Piac tér, Kossuth út 13.
A rendezvény időpontja: 2012. szeptember 15.

A rendezvény 9.45 perckor zászlófelvonással kezdődött. 10 órától Díjátadó ünnepség és Gálaműsor nyitotta meg a programot a művelődési házban. Szintén 10 órától kezdetét vette a helyi termékek vására és a hagyományos termékek bemutatója a Kossuth úton és a piactéren. Egész napos programként az érdeklődők játékos vetélkedőkön, kézműves foglalkozásokon, hagyományőrző bemutatókon (Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesület, Újszászi Népi Díszítőművészeti Szakkör) vehettek részt.
A rendezvényen a hagyományos mesterségek és helyi termékek bemutatójában az érdeklődők interaktív méhészeti bemutatót, csipkeverést, gyöngyfűzést, fajátékokat, vesszőfonással készített termékeket, fából készült használati tárgyakat, kézműves tárgyakat, helyi pálinkát, hagyományos süteményeket, gyógynövényeket, tűzzománcból készített dísztárgyakat és ékszereket vehettek szemügyre, kóstolhattak meg és vásárolhattak.

13.30 - kor a hagyományőrző csoportok felvonulásával vette kezdetét a délutáni program.
14 órakor Kaló István, az Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület elnöke megnyitotta a színpadi műsorokat, és ezzel egy időben megkezdődött a kukoricából készült ételek kóstolója.
A szabadtéri színpadi műsorok 18.30-ig tartottak, az alábbi fellépőkkel: Újszászi Liliom Néptánc és Hagyományőrző Egyesület (Újszász), Vörösmarty Mihály Általános Iskola (Újszász), Sparkling Diamonds (Újszász), Chiovini Ferenc Általános Iskola Néptánc csoportja(Besenyszög), Bárdosné Ulviczki Györgyi (Újszász), Újszászi Gimnázium Citeracsoportja (Újszász), Százszorszép Népdalkör (Újszász), Dalmadance (Újszász), Pendzsom Néptánc Egyesület (Jászkisér), Nosza Mami Tánccsoport (Újszász), Cuháré Néptánc Közhasznú Egyesület (Szolnok), Firedance (Újszász), Rákóczi Néptáncegyüttes (Rákóczifalva), Vadvirág Hagyományőrző Egyesület (Csíkcsicsó), Nagykun Táncegyüttes (Kisújszállás), Debica tánccsoportja (Debica), Négytánc együttes (Rákóczifalva, Szolnok, Kisújszállás, Szandaszőllős). Ezután interaktív Zumba bemutató mozgatta meg az érdeklődőket. 18.45-től kukoricafosztáson és népdaltanuláson vehettek részt a kilátogatók. 20 órától koncert várta a rendezvényre kilátogatókat, a Cimbaliband zenekar egyedi csak erre a rendezvényre összeállított 90 perces műsorával szórakoztatta a nagyérdeműt.
A rendezvény programjait táncház zárta a művelődési házban 22 órától a Szeres Népzenei Együttes, és a Sodrás Népzenei Kisegyüttes közreműködésével.

Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület
5052 Újszász, Szabadság tér 1.

TÁJÉKOZTATÓ
A Besenyszög Fejlődéséért, Közbiztonságáért és Sportjáért Közalapítvány
2012. 10. 01.

BESZÁMOLÓ
Az EMVA IV. tengelyes LEADER 2. körös pályázathoz
Rendezvény címe: Tánc tábor
Pályázó neve: A Rékasi Kisdiákokért Alapítvány
2012. 09. 12.
Fogadó a Suttogóhoz

BESZÁMOLÓ
Az EMVA IV. tengelyes LEADER 2. körös pályázathoz
Rendezvény címe: Alkotótábor
Pályázó neve: A Rékasi Kisdiákokért Alapítvány
2012. 09. 12.
Fogadó a Suttogóhoz

Csak a legjobbat szabad megvalósítani!
LEADER IV. tengely 2. kör - Vállalkozási alapú fejlesztés
2012. 09. 10.

IV. Nagykörűi Cseresznyevásár és Nagykörűi Cseresznyefesztivál 2012. 08. 10.
Rendezvény címe: IV. Nagykörűi Cseresznyevásár és Nagykörűi Cseresznyefesztivál
Pályázó neve: Községi Önkormányzat Nagykörű
Rendezvények időpontjai: 2012. június 9-10. és 2012. július 20-22.
Rendezvény helyszínei: Nagykörű: Kossuth tér hrsz 346; Látogatóközpont hrsz97/3; Piactér hrsz 305; Damjanich utca hrsz 306; Templom tér hrsz 1/3

Nagykörű az ország cseresznyéskertje, az ország egyetlen olyan települése ahol 200 ha összefüggő cseresznyés található. A lakosság egyik megélhetési forrása a cseresznyetermelés, mely gyümölcs június elején érik. Ilyenkor 2-3 hétig a faluban minden a cseresznyéről szól és nagyon sajátos atmoszféra lengi körül a települést. A június 9-10-ei rendezvény, a Nagykörűi Cseresznyevásár, melynek célja egyrészt egy rendhagyó "nagybani vásár" amellyel piacot szerezhetünk a termelőknek, másrészt a sajátságos hangulat megismertetése az idelátogatókkal. A vásár jó lehetőséget ad a helyi kézművesek és helyi értékek bemutatására. Szintén a cseresznyéhez kapcsolódik éves programunk kiemelkedő eseménye július 20-22-ig, a Nagykörűi Cseresznyefesztivál, mely a szüret lezárását követő, 3 napos rendezvénysorozat, melynek célja egyrészt, hogy mindenki megismerje Nagykörű és a térség gazdag gasztronómiáját, hagyományait, legendáit ( Illés Kű), sajátságos hangulatát , másrészt az, hogy a gazdák bemutathassák és eladhassák portékáikat. Mind a Falunapi vásár, mind a Régi idők búcsúja jó lehetőséget ad, a helyi kézművesek és helyi értékek bemutatására. A program az EMVA IV. tengelyes LEADER 2. körös pályázatának támogatásával valósult meg.
A rendezvény célcsoportjai Nagykörű és a KTZVE HACS települések, illetve Szolnok Megyei Jogú Város lakosai; a Nagykörűből elszármazottak, családtagjaik és ismerőseik; a Nagykörűben nyaralók és családjuk, baráti körük; a megye és az ország távolabbi vidékeiről érkező látogatók; akik közül eddigi tapasztalataink szerint Budapestről érkeztek a legtöbben.

További részletek, fotók, nyomtatható verzió
 

"BRUMM" Szociális Szövetkezet - Tiszai Harsona - Közép - Tisza Vidéki Közéleti lap
IV. (LEADER) tengely - Helyi marketing fejlesztése jogcím
2012. 06. 26.

A Tiszai Harsona - Közép-Tisza Vidék Közéleti Lap Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Tiszavárkony települések együttműködésében valósult meg. A fejlesztéssel érintett települések lélekszáma összesen 13042 fő. A Tiszai Harsona - Közép- Tisza Vidék Közéleti Lap projekt megvalósításával kiadásra került egy 24 oldalas, műnyomó papíron nyomtatott térségi lap. Az együttműködő településeken lévő háztartások számának megfelelően havonta 5000 db példányszám jelenik meg. A kiadvány évente tíz alkalommal jelenik meg a térség településein élők, együttműködő szervezetek aktív bevonásával. A támogatási összeg felhasználásából 7db kiadvány valósult meg 2010. március 1. és 2010. szeptember 30. között.
A Tiszai Harsona - Közép-Tisza Vidék Közéleti Lap megjelentetésével a cél az volt, hogy a Tisza menti települések összetartozása szorosabbá fűződjön. Az itt élők identitástudatának megőrzésével hozzájárulni a helyi sajátosságok fenntartásához és a vidéki közélet szintjének emeléséhez. A célcsoport Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Tiszavárkony települések és a jövőben még további települések bevonása egy ilyen ingyenes közéleti információs lap segítségével. A Tisza menti közösségek egymásról tájékozódjanak, akár párbeszédet is folytassanak e lap hasábjain. Bevonva a civil szférát, a közszférát és az üzleti szférát. A cél eléréséhez biztosíthatóvá vált e települések polgárai számára a valós helyi, naprakész információk áramlása.
A Lap szerkesztése során fontos szempontokat veszünk figyelembe: aktualitás, időszakosság, publicitás, univerzitás. A Tiszai Harsona mind megjelenésében, mind tartalmában hangsúlyozza a Tisza-völgyben élők mindennapjait, ezzel is segítséget segítve a térség tájékozódottságát. Elsősorban helyi vonatkozású, gazdasági, szociális, kulturális témák kerülnek előtérbe az újságban.
A közéleti lap működtetése által a térségről egy egységes pozitív kép alakult ki. Előtérbe kerültek az eddig fel nem mért étékek. Egy jól szervezett marketing munka meghatározza ennek a területnek a pozitív jövőképét, erősödik az identitástudat, fontossá válnak a hagyományaink és természeti értékeink.

A Tiszavirág Vendégház felújítása Nagykörűben
III. tengely 1. kör - Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím
2011. 11. 29.

Kedvezményezett: Studium Effektive Kft.
Székhely: 8646 Balatonfenyves, Nimród út 1.
Megvalósítás helye: 5065 Nagykörű, Hunyadi út 38.
Jogcím: Turisztikai tevékenységek ösztönzése
Támogatás összege: 9.531.927,- Ft

2008.12.17-én nyújtottuk be a kérelmünket az EMVA ÚMVP III. tengely 1-es körös Turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez című jogcímre, a 6 fős 4 napraforgós Tiszavirág Vendégház felújítására Nagykörűben. Úgy gondoltuk, hogy szükség van minőségi szálláshelyre a faluban. Évek óta számos, színvonalas rendezvény valósul meg, ezért szívesen jönnek a látogatók településünkre. A Tisza strandolókat és horgászokat vonz. Nagykörű természeti szépségeit, kézműveseinknek és művészeinknek munkáit is szívesen megnézik az ide látogatók. Nekik szerettünk volna olyan szálláshelyet biztosítani, ahol garantáltan jól érezhetik magukat.
2009.09.23.-án kaptuk meg a határozatot a pályázati támogatásról, a költségvetés 65 %-át vagyis 9.531.927,- Ft-ot.
Egy évvel ezelőtt adtunk be egy kifizetési kérelmet, s most novemberben pedig a második, vagyis az utolsó kifizetési kérelmet.
December 1-jétől várjuk a vendégeket, s reméljük, hogy sok visszatérő látogatónk lesz.
Köszönjük a KTZV Egyesület segítségét, támogatását és mindazoknak a munkáját, akik az építésben, elszámolásban partnereink voltak.

Nagykörű, 2011.11.15.

Lipták Péterné
ügyvezető

the handstand incident the handstand incident the handstand incident the handstand incident

 

"A hagyomány gyökér, a gyökér élet" rendezvény - Újszász
"IV. (LEADER) tengely - Rendezvény"
2011. 09. 02.

Újszász Város Önkormányzata 2010. szeptember 18-án tartotta a "A hagyomány gyökér, a gyökér élet" elnevezésű rendezvényét, melyre Újszászon a Szabadság tér 1. szám alatti városházán, valamint a művelődési házban, illetve szabadtéren, a Kossuth utcai Piactéren került sor. A program az EMVA LEADER pályázati támogatásából valósulhatott meg. Az esemény célcsoportja a város lakossága, valamint a környező településekről, a KTZVE tagtelepülésekről érkező vendégek köre volt, de testvérvárosaink delegációit is üdvözölhettük a rendezvényen. A pályázatban foglalt esemény mellett Újszász Város Napja is ezen a napon zajlott.

A programsorozat a délelőtt folyamán a városnapi ünnepséggel kezdődött. Az esős időjárás miatt a Tápiógyörgyei Ifjúsági Fúvószenekar a színházteremben fogadta zenével a gálaműsorra érkező vendégeket. Az ünnepségen került sor a Pro Urbe, a Szakmai és a gazdasági Díjak átadására.
A délután folyamán, a Piactéren és a környékén érdekes, változatos programokkal, vidámparkkal, kirakodóvásárral várták az érdeklődőket, mely minden korosztály számára kínált elfoglaltságot.

További részletek, nyomtatható verzió
 

Megújult a sportöltöző Újszászon
"IV. (LEADER) tengely - Vállalkozási alapú fejlesztés"
2011. 09. 02.

Az újszászi sportpálya a város sport életének egyik központja, a labdarúgó mérkőzések mellett szabadidősport események, városi és iskolai rendezvények színhelyéül is szolgál. Az öltöző épület azonban leromlottsága miatt már régóta nem nyújt színvonalas környezetet ezekhez az eseményekhez. Az épület a 70-es években hozták létre, azóta, többször esett át kisebb-nagyobb felújításon, bővítésen. Komoly problémát jelentett azonban, hogy a lapos tetős kialakítás miatt a falak folyamatos vizesedének voltak kitéve, mely jelentős penészedést eredményezett a belső helyiségek falain. Ezért a folyamatos renoválás szinte feleslegesnek bizonyult, mindemellett a kiszolgáló épület nem biztosított egészséges környezetet a sportolóknak, az események résztvevőinek, és nem nyújtott esztétikus látványt sem.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program LEADER fejezete keretében a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület - melynek az önkormányzat is tagja - a helyi vidékfejlesztési stratégiájába beépítette az "Egészséges életmódra nevelés infrastrukturális feltételeinek javítása" célterületet, melyhez való kapcsolódásként kidolgozásra került a sportöltöző felújítására irányuló projekt.

További részletek, nyomtatható verzió
Megvalósult pályázat kép 1
Megvalósult pályázat kép 2
 

"Alternatív Konfliktuskezelés Az Élhető Életért"
"IV. (LEADER) tengely - Képzés"
2011. 06. 15.

A Projekt célja:
Társadalmi ismeretek képzés 2x16 fő részére 30-30 órás időtartamban. A tréningsorozat célja a kreatív, erőszakmentes konfliktuskezelés elsajátíttatása volt, és az ehhez szükséges készségek, képességek kialakítása. A két csoportos foglalkozás keretében az önismeret fejlesztése és a személyiség megerősítése is nagy hangsúlyt kapott. A térségből jelentkező résztvevők önismerete javult, én-képük megerősödött, konfliktuskezelési készségük jelentősen fejlődött. A képzés erősítette az önálló döntéshozatalra és a döntések következményeinek tudatosítására való képességet, valamint a meghozott döntésekért való felelősségvállalást. A megfogalmazott célokat a következő részcélok megvalósításával érték el: megerősítés, közösségépítés, kommunikációfejlesztés, együttműködés-, kreativitás fejlesztése, új konfliktus kezelési technikák kipróbálása.

További részletek, nyomtatható verzió
 

Öko-, és helytörténeti táblák felújítása, új pihenőhelyek létesítése - Nagykörű
III. tengely - Vidéki örökség megőrzése jogcím
2011. 06. 09.

Az EMVA III-as tengelyének, vidéki örökség megőrzésére kiírt pályázati támogatásából valósult meg az Öko-, és helytörténeti táblák felújítása, valamint új pihenőhelyek kialakítása Nagykörűben. Nagykörű község 16 helyszínen 18 db ökotúra táblával és 12 db helytörténeti táblával rendelkezik. A helytörténeti táblák szövegezése a kihelyezésük óta tönkre mentek, olvashatóságuk leromlott, ezáltal megnehezítették a helyi lakosság és az ide érkező turisták tájékozódását a településen. A támogatás elnyerésével megtörtént a nagykörűi ökotúra és helytörténeti túra útvonalak mentén lévő információs táblák környezetének rendezése, a táblák előtti burkolt felület illetve pihenőhely kialakítása.

További részletek, nyomtatható verzió
 

Alkotó tábor megvalósítása Nagykörű
IV. (LEADER) tengely - Helyi sajátosságú területek, szolgáltatások térségi fejlesztése jogcím
2011. 06. 08.

A 2010. évi VIII. Nemzetközi Alkotótábor 2010.07.05. napjától indult és 4 héten keresztül került megrendezésre Nagykörűben, mely EMVA LEADER pályázati támogatásából valósulhatott meg.
A tábor megszervezése a helyi művelődési házban, eszközbeszerzés támogatásával jöhetett létre. Az alkotótábor a községben régi hagyományokra nyúlik vissza, ezáltal a Nagykörűi Község Önkormányzata kiemelt feladatának tekinti a helyi közművelődési tevékenység támogatását.

További részletek, nyomtatható verzió
 

Nagykörű Községi Polgárőr Egyesület - Polgárőrség fejlesztéseIV.
(LEADER) tengely - Közösségi célú fejlesztés jogcím
2011. 06. 08.

A polgárőr Egyesület 2001. 04. 11-én alakult. 2009. 04. 28-án tisztújítás következtében új tagfelvétel történt, így az eddigi 10 főről 31 főre emelkedett tagjainak száma.
A polgárőrség semmilyen infrastruktúrával nem rendelkezik, nincs közlekedési eszköze és nem rendelkezik a járőrözéshez szükséges egyéb eszközökkel sem. Jelenleg a járőr szolgálatot a tagok saját személyes eszközeivel látják el.
EMVA LEADER pályázati támogatással, eszközbeszerzés keretében lehetőség nyílt a polgárőr egyesület tagjainak munkaruha felszereléseinek felújítására.

További részletek, nyomtatható verzió
 

Tószegi Könyvtári Védegylet - Tószegi Nyárestek 2010.
IV. (LEADER) tengely - Rendezvény jogcím
2011. 06. 08.

A Tószegi Nyár Estek 2010 programjaira szeptember első hétvégéjén került sor. A programsorozat EMVA LEADER pályázati támogatásból valósulhatott meg.
A programok rendezője, a pályázó egyesület az együttműködő önkormányzattal és a támogatókkal közösen a rendezvény céljául tűzte ki Tószeg és a környező települések kulturális értékeinek, hagyományainak és örökségének bemutatását a helyi identitástudat erősítésének szándékával. A rendezvénysorozat 2010. szeptember 3-án a Bartók Béla Kamarakórus hangversenyével indult. Szeptember 4-én a Tiszavirág Horgász Egyesület horgászversenyt és halétel főzőversenyt rendezett. Az eseményen kb. 100 fő vett részt közöttük a környező települések lakóival.

További részletek, nyomtatható verzió
 

Hagyományőrző Íjász Egyesület Rendezvénysorozat- Besenyszög
IV. (LEADER) tengely - Rendezvény jogcím

2011. 05. 31.

A Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesület 2010. szeptember 25-én tartotta meg az Besenyszögön, a Lődombon a VII. Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Viadalt és Kézműves Vásárt, mely az EMVA LEADER pályázati támogatásnak köszönhetően valósulhatott meg.
Az esemény célcsoportja a település gyermek, ifjú és felnőtt lakossága és a Közép-Tisza-Zagyva Egyesület teljes térsége volt. A pályázat céljai maradéktalanul megvalósításra kerültek. Az Íjászathoz kapcsolódó rendezvénysorozat folyamán szabadtéri rendezvényeket, programok kerültek megszervezésre. Egész nap kézműves foglalkozások zajlottak (gyöngyfűzés, ékszerkészítés), illetve népi mesterség bemutatókat és vásárt (szőnyegszövés, csipkeverés, kosárfonás, bőrműves), valamint íjászversenyt és hagyományőrző, harcművészeti bemutatókat tartottak.
...

További részletek, nyomtatható verzió
 

II. Nagy Cseresznyevásár - Nagykörű
IV. (LEADER) tengely - Rendezvény jogcím
2011. 05. 31.

2010. július 17-én rendezték meg második alkalommal Nagykörűben a Nagy Cseresznyevásárt, amely EMVA LEADER pályázati támogatásból valósulhatott meg.
A rendezvény eredetileg június közepére, a cseresznyeérés időszakára volt tervezve, de sajnos a Tisza áradása lehetetlenné tette a vásár lebonyolítását. Az eredeti tervekben szereplő időpontra árvízi készültséget rendeltek, és a KÖTIVIZIG szakemberei nem javasolták a rendezvény lebonyolítását, a vásárra így július 17-én került sor.

Nagykörű, maga a falu, tökéletes háttere a hasonló rendezvényeknek. A kedves alföldi falu utcácskáival, köztéri kemencéjével, a cseresznyeszínpaddal és mindenre nyitott lakóival ideális kulisszája a vidéki gasztronómiai és kulturális programoknak.
A rendezvényt egyidejűleg több helyszínen bonyolították le. A település piactéren malacot sütöttek, amit meg is kóstolhatott a nagyérdemű. A malacsült mellett kapható volt itt többféle cseresznyés pékáru, lekvár és méz is. A Szabadtéri színpadon MintaPinty zenekar, a Nagy Bogrács Vendéglőben a Madzag Társulat bábelőadása zajlott, amit nagy figyelemmel követtek a legkisebbek is.
...

További részletek, nyomtatható verzió
 

IV. Döme Napi Vigasság - Rákóczifalva
IV. (LEADER) tengely - Rendezvény jogcím
2011. 05. 30.

2010. augusztus 14-én EMVA LEADER pályázati támogatásból valósult meg Rákóczifalva főterén a ma már hagyományőrző rendezvénynek számító IV. Döme Napi Vigasság és a Város napja.
A projekt megvalósításával olyan hiánypótló rendezvényt "teremtett", amely a vidéki családi értékeket állítja középpontba. A különböző generációk élményszerzése, közös alkotása értéket teremt és közvetít, a maciszámlálás pedig turisztikai vonzerőt jelent a város számára.
A programra az ország minden pontjáról érkeztek mackóbarátok, akik több mint 5 ezer játékmackót hoztak magukkal.
A rendezvényt a Rákóczi Lovasai szervezésében hagyományőrző virtuskodás formájában nyitották meg. 7 csapat indult ezen a megmérettetésen és közülük a legjobbnak a Lovagok és Lovaginák bizonyultak. Ezt követően köszöntő beszédet mondott Jánosiné Dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő asszony és Tóth Lajos polgármester úr.
...

További részletek, nyomtatható verzió
 

 
Rólunk | Stratégiánk | Hírek | Dokumentumtár | Eseménynaptár | Galéria | Sajtószoba
 
E-mail küldése Ugrás a kezdőoldalra